A Magyar Népköztársaság Hőse kitüntető cím a szocialista korszak ikonikus elismerése volt. Az 1979-ben alapított kitüntetést mindössze négyen kapták meg, de közülük is csak egyetlen magyar, Farkas Bertalan. Az elismeréssel kapcsolatban rengeteg legenda kering, ezekben próbálunk meg rendet tenni.

Előzmények

A kezdetek vélhetően egészen az 1950-es évek első feléig nyúlnak vissza, az ún. harmadik világháborús kitüntetések gondolatának a megszületéséig. Mint ahogy az Makai Ágnes, Sallay Gergely és Solymosi József „Szigorúan titkos! A magyar népköztársaság háborús kitüntetései” című publikációjából kiderül, a Magyar Népköztársaság Hősének az előképe – funkcióját, azaz a hősies helytállás elismerését mindenképpen – valószínűsíthetően Farkas Mihály hadseregtábornokhoz, honvédelmi miniszterhez köthető. Vélhetően ő volt ugyanis az, aki utasítást adott arra, hogy tervezzék meg az egy esetlegesen kirobbanó harmadik világháború során adományozható kitüntetéseket. Legalábbis erről számolt be jó negyven évvel később Pakurár István kitüntetéstervező, akihez a tervezési feladat került. Pakurár beszámolója szerint a tervek közül végül csak egy kitüntetés öltött adományozott elismerés formájában testet, mégpedig a Magyar Népköztársaság Hőse. Hogy a tervezés folyamata mit jelentett, készültek-e konkrét grafikák, vagy esetleg csak Pakurár fejében léteztek az elképzelések, nem tudni.

Jó 15 évvel később viszont már dokumentumokkal, sőt konkrét grafikai tervekkel alátámaszthatóan foglalkoztak a háborús kitüntetésekkel, köztük a sorozat csúcselismerésével, a Magyar Népköztársaság Hősével. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Numizmatikai Gyűjteményében megtalálhatók Pakurár eredeti 1967-es grafikai tervei az elismerésről, rögtön öt változatban. Az alapelrendezés (a nemzeti színeket valamilyen módon felvonultató szalag + ötágú csillagot formázó éremtest) mindegyikben közös, eltérés a szalag konkrét mintázatában, illetve a két díszítő motívum (1957-es államcímer, keresztbe fektetett puskák) pozíciójában mutatkozik. A döntéshozók választása végül a terveket felvonultató táblán a középső (harmadik) pozíciót elfoglaló tervezetre esett, azaz amelyen farkasfogak formájában jelennek meg a szalagon a nemzeti színek, illetve amelyen államcímer a díszítő elem, mégpedig a szalagon.

Hogy a grafikai tervek mentén készültek-e fizikális (bemutató-) példányok, és a döntést ez alapján hozták-e meg, ez a kérdés további kutatást igényel. Az biztos, hogy elő-előkerülnek olyan darabok, amelyek valamelyik meg nem valósult változatot mintázzák, ezek hitelessége azonban erősen kétséges. Mint ahogy továbbra is nyitott kérdés, hogy az elfogadott tervek alapján pontosan mikor és milyen célból készítették el a teljes harmadik világháborús sort, ideértve a Magyar Népköztársaság Hőse mellett a Magyar Szabadság Érdemrend-, a Vörös Csillag Érdemrend-, valamint a Bátorságért Érdemérem-sort, illetve a Háborús Emlékérmet. Zeidler Sándor visszaemlékezése szerint a kitüntetések már 1970 körül léteztek, egy magángyűjtőnél található harmadik világháborús sorhoz viszont olyan feljegyzés társul, amely szerint a sort Kornidesz Mihály kb-tag kapta véleményezésre, majd küldte vissza a Honvédelmi Minisztérium kitüntetési osztályának. Márpedig Kornidesz 1980-ban lett csak kb-tag.

Az említett sorban mindenesetre megtalálható egy Magyar Népköztársaság Hőse-példány, amelynek az anyaga aranyozott ezüst (az aranyozás igen gyenge minőségű, emiatt a csillag színe szinte fekete az oxidációtól), és csupán egy beütő, mégpedig az 1966. január 1-jétől érvényes törvény szerinti, a 925-ös finomságot jelölő ezüstfémjel található benne. A szalagja tombak.

Az „űrhajós-kitüntetés”

A Magyar Népköztársaság Hősének kérdését az 1967-ben megszületett Interkozmosz-programmal összefüggésben, az 1970-es évek végén melegítették fel újra a döntéshozók. A kelet-európai országok közös űrkutatási programjának keretében várható volt ugyanis, hogy előbb-utóbb magyar űrhajós is az űrbe juthat, és mivel a Szovjetunióban az űrrepülés végrehajtásáért a Szovjetunió Hőse elismerést adományozták, ezért ennek megfelelően létre kellett hozni – vagy legalábbis a döntéshozók így érezték – egy analóg magyar kitüntetést is. Hogy az elismerés mennyire az űrkutatási programhoz kapcsolódott, jól mutatja, hogy Czinege Lajos honvédelmi miniszter a NET 1979. április 27-i ülésén, a jogszabályi környezetről szóló vitában, egészen konkrétan „űrhajós-kitüntetésnek” titulálta a Magyar Népköztársaság Hősét. Kis színes, hogy a jegyzőkönyv tanúsága szerint a minisztert Katona Imre országgyűlési képviselő kedvesen, de határozottan korrigálta, miszerint „az új kitüntetés a legmagasabb magyar kitüntetés, amely nem csak űrrepülésért adományozható”. A vita egyébként arról folyt, hogy a kitüntetés alapításáról szóló jogszabályokat hozzák-e azonnal nyilvánosságra; Czinege azon az állásponton volt, hogy addig „ne hirdessék ki a kitüntetést”, amíg az űrrepülést sikeresen végre nem hajtották. A honvédelmi miniszter javaslatát, Kádár határozott állásfoglalása után, végül elvetették.

Ennek megfelelően a Magyar Közlöny 1979. május 9-i számában ki is hirdették az 1979. évi 7. számú törvényerejű rendeletet „a Magyar Népköztársaság Hőse kitüntetés és kitüntető cím alapításáról”. Miként az alapszabályt tartalmazó 9/1979. számú NET-határozat fogalmaz: „A Magyar Népköztársaság Hőse kitüntetést és kitüntető címet a haza fegyveres szolgálatában tanúsított kiemelkedően hősi helytállás, illetőleg űrrepülés végrehajtásával szerzett rendkívüli érdem elismeréseként lehet adományozni.”  Az alapszabály tartalmazza a kitüntetés leírását is, e szerint „a Magyar Népköztársaság Hőse kitüntetés és kitüntető cím jelvénye 30 mm átmérőjű, aranyból készült prizmás csillag. A jelvény aranyszínű fémkeretbe foglalt, téglalap alakú, 15 mm széles és 20 mm hosszú, meggyvörös színű szalagjának jobb és bal oldalát 2,5 mm szélességű és mélységű, fehér és zöld háromszögek szegélyezik. A szalag közepére a Magyar Népköztársaság 6 mm átmérőjű, fémből készült, aranyszínű dombornyomású címere van felerősítve.” Az új elismerést a jogalkotó egyenrangúvá tette a Szocialista Munka Hősével, illetve nyugdíj-kiegészítést is hozzárendelt, mégpedig havi 2.000 forint értékben.

Adományozás ugyanakkor bő egy évig nem történt, hiszen végül az első közös szovjet-magyar űrrepülésre 1980. május 26.-június 3. között került sor. Az 1980. május 26-ikán kilőtt Szojuz-36 Föld körüli pályára juttatta Farkas Bertalan és Valerij Nyikolajevics Kubászov űrhajósokat a Szaljut-6 űrállomás felé. Itt fogadta őket Leonyid Ivanovics Popov és Valerij Viktorovics Rjumin szovjet űrhajós. 1980. június 3-ikán Farkas és Kubaszov visszatért a Szojuz-35 űrhajóval, amely korábban Popovot és Rjumint vitte föl.

Farkas és Kubászov 1980. június 17-ével részesült a Magyar Népköztársaság Hőse kitüntető címben, „a világűr meghódításában tanúsított hősi helytállásuk elismeréseként” (mindketten a Szovjetunió Hőse kitüntetést is megkapták). A NET már május 30-án tárgyalta a kérdést; az ülésen Losonczi Pál, a NET elnöke bejelentette, hogy a Minisztertanács az űrhajózási program befejezése után előterjesztést tesz az űrhajósok, a „dublőrök” és a közreműködők kitüntetésre. Losonczi jelezte, hogy a Magyar Népköztársaság Hőse elismerést az „elképzelések szerint két űrhajós kapja meg”. A témához Kádár is hozzászólt, jelezve, hogy „a dublőrök magas szintű elismerése és kitüntetése mindenképpen indokolt.” Mint kifejtette, „évekig dolgoztak a siker érdekében, és nem rajtuk múlott, hogy nem repülhettek.” (Magyari Béla, mint „tartalék”, a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje kitüntetésben részesült, illetve Farkas és Magyari is megkapta a Magyar Népköztársaság Űrhajósa kitüntető címet és jelvényt.) Kevéssé ismert, hogy a Magyar Népköztársaság Hősét 1980. október 21-ével Popov és Rjumin is megkapta, „a világűr meghódításában tanúsított hősi helytállásuk, az első szovjet-magyar közös űrrepülés végrehajtásában kifejtett kimagasló érdemeik elismeréseként”. Rjuminról fénykép is létezik, ahogy viseli a magyar kitüntetést.

Arany, ezüst, tombak…

Ami a kitüntetés fizikális jellemzőit illeti, a 30 mm-es, 14 karátos aranyból készült, fémjelzett („lófej”), illetve a pénzverde „PV” névjelével ellátott, egyoldalas, prizmás csillag felső ágán kerek, horizontális fül található függesztőkarikával, amely a szalag fémkeretének alján lévő, „V” alakú fülhöz csatlakozik. A keret aranyozott tombak. A 15×20 mm-es, aranyozott fémkeretbe foglalt, meggyvörös színű szalag jobb és bal oldalát 2,5 mm szélességű és mélységű, fehér és zöld háromszögek szegélyezik. Kétfajta szalag létezik, az egyik változat gépi – vékony szálú – hímzésű, ezeknél szabályosak a háromszögek, amelyekből hat fér fel a szalag előoldalára, illetve a szalagszövet „szemcsés” hatású. A másik változat kézi – vastag szálú – hímzésű, itt kevésbé szabályosak a háromszögek, amelyekből négy vagy öt „fér fel” a szalagra, a szalagszövet pedig „vonalkás”. Utóbbi szalagoknak a szélessége változó: van, amelyik a szalagkeretet teljes szélességében lefedi, és van, amelyik épphogy csak a keret merev lapját fedi le. A szalag közepére a Magyar Népköztársaság 1957-es, 6 mm átmérőjű, aranyozott, fémből készült címere van felerősítve. A hátlapon vízszintes kitűzőtű található, amelynek helyzete változik a szalagkeret közepétől majdnem a felső pereméig. A Kituntetesek.hu kutatásai szerint a gépi hímzéses szalaggal ellátott példányok a korábbiak, a négy űrhajós ezeket kapta meg. Érdekesség, hogy a beütők elrendezése sem ugyanolyan, míg a gépi hímzéseseknél a fémjel és a névjel egymással szemben található a fülön, addig a kézi hímzéseseknél egymás alatt.

Léteznek aranyozott ezüst anyagú példányok is , ezekben a 925-ös finomságot jelző „előrefelé néző sirály” ezüstfémjel található, valamint – az aranypéldányokhoz hasonlóan – a verde „PV” névjele. Az ezüstjelvényeknél is megtalálható a kétféle változat: a gépi hímzéses szalagosoknál a fémjel és a névjel egymással szemben, míg a kézi hímzéseseknél egymás alatt található a fülön.

Ugyancsak hivatalosnak tekinthetők azok a tombakpéldányok is, amelyek az arany- és ezüstanyagú jelvényekéhez hasonló – gépi vagy kézi hímzésű – szalaggal vannak ellátva. Ilyen példányt őriz például a Hadtörténeti Múzeum, illetve – ahogy arról a Kituntetesek.hu meggyőződhetett – Farkas Bertalan birtokában is van egy ilyen változat.

Végezetül ismertek atipikus darabok is. Árverésen tűnt fel néhány évvel ezelőtt egy „ÁP” gyárjeles, tombak anyagú jelvény, amely nagy valószínűséggel prototípus vagy bemutatópéldány lehetett. Ugyancsak aukción tűnt fel egy arany anyagú példány is, amelyben csak egy „585” beütő található, ez azonban valószínűsíthetően nem hivatalos fémjel, hanem egyfajta ékszerészeti jelzés, állami cég nem használ ilyet, bárki beütheti. Végezetül szükséges megemlíteni azokat a viszonylag nagy gyakorisággal előkerülő tombakjelvényeket is, amelyeknek igen gyenge minőségű a szalagja (főként a farkasfogak hímzése igénytelen).

Hogy a sokféleséget mi magyarázza, ennek kiderítése mindenképpen további kutatást indokol. Izgalmas adalék mindenesetre Tóth Lajosnak, a NET egykori kitüntetésosztály-vezetőjének egy elismert gyűjtő által idézett visszaemlékezése, amely szerint az adományozottak első körben ezüstpéldányt kaptak, mert az aranyjelvények nem készültek el időre. Ezt az információt ugyanakkor természetesen még validálni szükséges. Ugyancsak izgalmas adalék, hogy az első időszak fényképein az űrhajósok a gépi hímzésű szalaggal ellátott jelvényt viselik, kézi hímzéses példány csak később tűnik fel, igaz, ismertek olyan, kifejezetten késői, már a 2000-es évekből származó fotók is, amelyeken megint a gépi hímzéses kitüntetés tűnik fel. Kézenfekvő magyarázat lehet a jelenségre, és akár validálhatja is a NET kitüntetésosztálya vezetőjének állítását, hogy az első körben megkapott ezüstpéldányok később, az aranykitüntetések átadása után viseleti funkciót töltöttek be. Egészen biztosan viseleti funkciót töltött viszont be a hivatalos tombakjelvény, ezt Farkas Bertalan példánya validálja. A gépi és kézi hímzésű (egyben “szembe beütős” és “egymás alatti beütős”) sorozat megléte pedig arra utalhat, hogy az első sorozat kiadományozása után igény mutatkozott újabb példányokra, így a pénzverő megint nekiugrott a gyártásnak, és az új sorozat nem lett tökéletesen azonos az elsővel.

Ami az atipikus darabokat illeti, az „ÁP” gyárjeles jelvény talán próba- vagy bemutatópéldány lehetett, az 585-ös beütős pedig, amely egyébként egy népszerű hazai aukciós oldalon tűnt fel, és a szalagkeretét nem fedte szalagszövet, talán egy a pénzverdében megmaradt, onnan kikerült „nyers” példány, amelyet valaki „magánszorgalomból” bevizsgáltatott, és aranyjelzéssel láttatott el. A nem hivatalos (gyenge minőségű szalaggal ellátott) tombakpéldányok pontos funkciója nem ismert, elképzelhető, hogy reprezentációs célokat szolgáltak az 1980-as években, de nincs kizárva az sem, hogy eredetileg az 1990 után a pénzverdével, értékesítési céllal elkészíttetett utánveret harmadik világháborús sorokhoz (a témát bővebben a Zeidler Sándorral készített interjúnkban jártuk körül) tartoztak. Végezetül érdemes felhívni a figyelmet arra is, hogy léteznek utángyártott szalagok is, ezek jellemzője, hogy négy háromszög van rajtuk, a szalagszéleket pedig vastag, vörös színű hímzéssáv határolja.

Ami az adományozási tokot illeti, Farkas Bertalané nem emelvényes szerkezetű, bordó műbőr borítású, a csatja pedig fejsze alakú. Ez a tok majdnem identikus a Szocialista Munka Hőse 1977-ben és 1978-ban használt dobozával, egyedül a csat (és még néhány más apró karakterjegy) eltérő.

Boda Bence – Molnár Sándor