Szocialista Munka Hőse

Az 1953-ban alapított Szocialista Munka Hőse úgy a Rákosi-, mint a Kádár-rendszernek a csúcskitüntetése volt. Összesen 107 személy kapta meg az elismerést, közülük Kádár János háromszor. A kitüntetést 36 évig adományozták, így számos típusa és változata ismert. Az alábbiakban ezeket igyekszünk bemutatni.

1953-as típus

A Szocialista Munka Hőse elismerést (kitüntető címet) az 1953. évi V. törvény alapította, jelvényét (a kitüntetést) pedig az 1953. évi 5. számú NET-határozat definiálta. E szerint a „Szocialista Munka Hőse kitüntető cím jelvénye 30 mm átmérőjű aranyozott fémből készült ötágú csillag, melynek közepén keresztben fekvő búzakalász és kalapács domborodik. A jelvény aranyszínű fémkeretbe foglalt téglalap alakú 13 mm széles és 20 mm hosszú meggyvörös színű szalagon viselendő”. A visszafogott kinézetű, tombak anyagú kitüntetés – az első 11 adományozásnál biztosan – egy kifejezetten jellegtelen, vörös borítású, „U” alakú drótcsattal ellátott fadobozban foglalt helyet, amelynek fedelét, szemben a korszak tokjaival, nem díszítette az 1949-es államcímer. Az elismerést három alkalommal (1953. október 24., 1954. január 30., 1954. március 8.) összesen 20 személynek adományozták. Az elismerés odaítélése automatikusan magával vonta a Magyar Népköztársaság Érdemrendje kitüntetés adományozását is. 1953. október 24-ével 11-en részesültek az elismerésben (Bihari Andorról és Mausz Péterről a korabeli filmhíradó is beszámolt). Az „első körös” kitüntetés jellemzője, hogy a szalag hátulján a feltűzőtűt – viszonylag slendrián módon – rávarrták a szalagszövetre, emiatt az előkerülő példányok jellemzően tű nélküliek. A további 9 adományozásnál viszont már egy „javított kiadást” kaptak kézhez az adományozottak, ezeknél a kitüntetéseknél a feltűzőtűt hozzáforrasztották a szalag fémvázához. A „második körös” kitüntetések egy részéhez, talán az összeshez (a kérdés eldöntése további kutatást igényel) új tokot rendszeresítettek. A leheletnyit kisebb méretű doboz fedele keretezett, közepét nagyméretű Rákosi-címer díszíti, csatja pedig – az 1954-es típus tokjáéhoz hasonlóan – már nyelv alakú.

1954-es típus

Az 1953-as struktúrát átfazonírozó 1954. évi 4. számú NET-határozat a Szocialista Munka Hősét sem hagyta érintetlenül. Miként a jogszabályszöveg fogalmaz: „a Szocialista Munka Hőse kitüntető cím jelvényének ötágú csillaga prizmás, szalagjának közepét pedig függőleges irányban 4 mm széles nemzeti- színű szalag osztja ketté”. Az új kitüntetést megint új tokban adományozták: a keretezett doboz fedelének közepén kisméretű Rákosi-címer foglal helyet, csatja nyelv alakú. Az 1954-es típust összesen 47-szer adományozták (Csányi Mihályról külön tudósítás is készült) 1954 és 1956 között. Az 1954-es típusnak több változata is ismert, a koraiak szalagja fakóbb, a későbbieké élénkebb színű, és a szalag közepén a trikolórsáv csíkozása is eltér (lsd. Mandics István szettje).

Ismert „hibrid” példány is (például Pióker Ignácé), amelynél az éremtest az 1953-as típus, viszont a szalag már a korai 1954-es. Ezeket a példányokat igen nagy valószínűséggel nem így adományozták, hanem a szalagok utólag lettek – annak érdekében, hogy a jelvény megfeleljen az új alapszabálynak – kicserélve.

Már jócskán a forradalom után, 1962-ben részesült a Szocialista Munka Hőse elismerésben Kádár János. A példány ismert, szalagja késői 1954-es, a csillag viszont ezüst anyagú, három beütővel (fémjel, névjel, nemesfém-hitelesítő jegye). Tokja sajnos eddig nem került elő, a korabeli fényképek alapján viszont ismert.

1965-ös típus

A szocialista kitüntetésrendszer 1964-es átfogó átalakítása érintette a Szocialista Munka Hősét is. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1964. október 9-i ülésén Kiss Károly titkár vetette fel, hogy a magas elismerést a továbbiakban aranyból kellene készíteni, mivel aktuális formájában a kitüntetés „silány”. Kiss ugyanakkor rögtön hangsúlyozta javaslatában, hogy mivel az általa bekért pénzverdei kalkuláció szerint az addigi 38 forintos darabonkénti előállítási költséggel szemben az arany anyagú változat 2300 forintba kerülne, ezért az új kitüntetés csak előremenően legyen adományozható. Mint fogalmazott: „ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt nyolc évben egy személy kapta meg Magyarországon a kitüntetést, s 1956 előtt 68 személy (ez tévedés, 67 személy részesült az elismerésben – a szerk.), a javaslatom az, hogy visszamenőleg ne kerüljön kicserélésre. Ez 158 ezer forintba kerülne”. Kiss javaslatát egyhangúlag elfogadta a Népköztársaság Elnöki Tanácsa.

Ennek megfelelően az egyébként minden egyéb tekintetben az 1954-es típusra hasonlító 1965-ös típus már 14 karátos aranyból készült. Az éremtestet – a fülén – három beütővel látták el: a nemesfém-hitelesítő „B” hivataljegyével, „PV” névjellel, valamint az 1937-es törvénynek megfelelő (az új fémjeltörvény csak 1966. január 1-jével vált hatályossá) farkasfejes aranyfémjellel. A szalagváz viszont tombak.

Az 1965-ös típust Martin János vasöntő és Nagy Dezső vájár kapták meg először, mégpedig 1965. március 21-ével, majd még Münnich Ferenc, 80-ik születésnapja alkalmából, 1966. november 16-ával, valamint Dobi István, munkássága elismeréséül, 1967. április 19-ével. Érdekesség, hogy az 1965-ös típust adományozták Czender Józsefnének is. A Signum Laudis fórumon bemutatott példány érdekessége, hogy tíz évvel a gyártását követően, két későbbi sorozat után, 1975-ben adományozták ki. A valószínű magyarázat, hogy 1975-ben elfogyott az előre legyártott széria, és az egy, a NET-en bent maradt 1965-ös példányt „vetették be”.

Az 1965-ös típusnak léztezik „ÁP” gyárjellel ellátott, tombak anyagú változata is. Ezek cserecélokat szolgáltak, mégpedig az 1953-as típus adományozottjai számára, akik még a piros szalagos, nem prizmás alakú jelvényt kapták meg, amely nem felelt meg az 1954-től aktuális kitüntetés-alapszabálynak. Ilyen jelvény található például az elismerésben 1953-ban részesülő Tóth László sztahanovista traktoros hagyatékában.

Az 1965-ös típust keretezett, bordó bőr borítású, lekerekített sarkú, nyomógombos, fehér plüss anyagú béléssel ellátott, emelvényes szerkezetű tokban adományozták.

1972-es típus 1972-es változata

Öt év szünet után 1972-ben adományozták újra a Szocialista Munka Hősét. 1972. május 30-ával öt személy részesült az elismerésben, köztük, 60-ik születésnapja alkalmából, Kádár János. Az 1972-es adományozásoknak két specialitása is van. Egyrészt a szalag fémalapja eltérő szerkezetű, nem váz, hanem csak két (alsó és felső) keret, amelyeket maga a szalagszövet tart össze, a rögzítőtű pedig a felső kereten foglal helyet. Másrészt eltér a szalagszövet is: a trikolórsávban a piros-fehér-zöld csíkok egyező szélességűek, szemben a korábbi megoldással, ahol a piros és a zöld jóval keskenyebb volt. Az éremtesten három beütő (nemesfém-hitelesítő „H” hivataljegye, „PV” névjel, 1966. január 1-je utáni lófejes 14 karátos aranyfémjel) található, illetve az alsó szalagkeretben is van fémjel. A változatot bordó bőr borítású, horgony formájú csattal ellátott tokban adományozták, amelyben emelvényes szerkezetű, fehér vagy bordó – utóbbi vélhetően a politikai adományozásokra volt jellemző – plüss anyagú bélés kapott helyet.

1972-es típus 1975-ös változata

A következő adományozásokra 1975-ben került sor; összesen heten részesültek az elismerésben. Az 1975-ös változat valamelyest eltér az 1972-estől, egyrészt a színe zöldesebb, másrészt a szalagszövetet tartó alsó és felső keret vaskosabb, harmadrészt más a szalagszövet is, amelyet összevarrtak, hogy ne csússzon szét az alsó és a felső keret (talán az 1972-es megoldást, mivel az éremtest eléggé tudott „lifegni”, nem találták praktikusnak), illetve a trikolór sáv mintázata visszatért az 1972 előttihez: a piros és a zöld csík újra vékony lett. Az 1975-ös adományozások az 1972-esekkel identikus tokban történtek.

1972-es típus 1977-es változata

1977-ben négy személy részesült az elismerésben. Az 1972-es típus 1977-es változatánál a szalag fémalapja – bár a rögzítőtű továbbra is a felső kereten található – némileg eltérő szerkezetű, mint korábban: az alsó és a felső keretet már nem csupán a szövetanyag tartja össze, hanem – középen üres, tehát csak alsó, felső, bal- és jobboldali keretből álló – összeforrasztott vázat alkotnak. Eltér a rögzítőtű zárszerkezete is, amely a korábbiaktól eltérően zsanéros. A szalagszövet viszont azonos az 1972-es típus 1975-ös változatáéval, kivéve, hogy a hátoldalon a varrás a szalag alján helyezkedik el, míg az 1975-ösnél felül. Az 1972-es típus 1977-es változatának jellemzője, hogy csak egy beütővel rendelkezik, mégpedig a 14 karátos – lófejes – fémjellel. Változik a tok: a jelvényt immáron bordó műbőr borítású, kagyló alakú csattal ellátott, nem emelvényes szerkezetű dobozban adományozzák. Ugyanezt a változatot adományozták 1978-ban Pothornik Józsefnek (a szettet a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi).

1972-es típus 1981-es változata

A következő adományozási hullám 1981-re datálódik. Abban az évben nem kevesebb, mint nyolc személy részesült a magas elismerésben. Az 1981-es változat majdnem analóg az 1977-essel, az egyik különbség, hogy újra három beütővel („PV”, „H”, lófej) rendelkezik, illetve nagyon picit változik a tű zárszerkezete is, a zsanérost rugós megoldás váltja. Az adományozások fejsze alakú csattal ellátott, nem emeletes szerkezetű, műbőr borítású – a Magyar Népköztársaság Hőséével identikus – tokban történtek.

1982-es típus

Kádár János 70-ik születésnapjára is megkapta a Szocialista Munka Hőse kitüntető címet. A korabeli fényképek, illetve filmhíradó tanúsága szerint egy új típusú jelvényt nyújtottak át az első titkárnak. A szalag tűje ugyanis jól láthatóan újra középre került. Sajnos a darab nem ismert, igen nagy valószínűséggel azonban rögzíthető, hogy ugyanarról a típusról van szó, amelyet 1983-ban, 1986-ban és 1988-ban is adományoztak, összesen 11-szer. A típus egyik fő jellemzője, hogy a csillagot díszítő kalapács-búzakalászt forrasztással, és nem szegecseléssel rögzítették az éremtesthez, a másik pedig, hogy a szalagszerkezet visszatért az 1972 előtti megoldáshoz, azaz nem üres keret (alsó-felső vagy alsó-felső-oldalsó), hanem teli fémalap, amelynek a közepén található a feltűzőtű. Ez a fémalap egyébként ugyanaz, mint a Magyar Népköztársaság Hősénél, csak a Szocialista Munka Hőse szalagszövetével borítva. A csillag 14 karátos arany, a szalagalap viszont tombak.

Az 1982-es változatból 1982-ben egyet, 1983-ban ötöt, 1986-ban ötöt, 1988-ban pedig még egyet adományozott a NET. Az 1982-es típus adományozásai 1983-ban az 1972-es típus 1981-es változatának tokjában, 1986-ban és 1988-ban pedig „ragacsos” műbőr borítású, emelvényes szerkezetű, fejsze alakú csattal ellátott tokban történtek. Utóbbi változatnak ismert kagyló alakú csattal ellátott alváltozata is, hogy ebben adományoztak-e, ennek eldöntése további kutatást igényel. Érdekesség, hogy Kádár utóbbi változatban kapta a jelvényt, igaz, egy különleges kivitelű, bőrborítású példányban (a tok ismert).

Ötvözés

Az 1965-ös típus, az 1972/1972-es típusváltozat, valamint az 1983-as típus sárgás árnyalatú, míg az 1972/1975-ös, az 1972/1977-es, valamint az 1972/1981-es típusváltozatok inkább zöldes árnyalatúak. A különbség oka az eltérő ötvözés: a magas réztartalom sárgás, a magas ezüsttartalom zöldes árnyalatot eredményez. A magyarországi aranyötvözet-szabályozás egyébként a következő 585-ös aranyfinomságú összetételeket (arany-ezüst-réz ezredrész) tett lehetővé: 585-59-356 (vörös arany), 585-104-311 (vörösessárga arany), 585-207,5-207,5 (sárga arany), 585-277-138 (zöldessárga arany), 585-385-30 (zöld arany). Érdekesség, hogy pénzverdei források beszámolója szerint az 1970-es évek közepéig a Szovjetunióból, utána egy ideig viszont Iránból érkezett az arany az Állami Pénzverőhöz. A visszaemlékezések szerint a színarany 25 kg-os tömbökben érkezett Ferihegyre, és onnan szállították őket a pénzverdébe olvasztásra.


Magyar Népköztársaság Zászlórendje

A Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetéscsaládot az 1956. évi 17. számú tvr. alapította. Az 1953-ban megszüntetett ötfokozatú Magyar Népköztársasági Érdemrend kitüntetéscsalád utáni űrt volt hivatott betölteni protokollkitüntetésként. A kitüntetés adományozása több alapszabály-módosítást, átstrukturálást, illetve átnevezést követően 1991-ben szűnt meg. A kitüntetés 34 éves története során több típus és változat keletkezett, ezeket kívánjuk az alábbiakban bemutatni.

1957-es típus

Az 1956. évi 17. számú tvr. 5+1 adományozható fokozattal alapította a kitüntetéscsaládot. Az I. (rubinokkal ékesített), II., III. és IV. fokozatok szalag nélküli csillag formátumúak, míg az V. fokozat szalagos kitüntetés. Emellett alkalmilag adományozható volt a gyémántokkal ékesített I. fokozat is, ezt elsősorban külföldi államfők, valamint nagy tekintélyű protokollvendégek kapták. Érdekességként megjegyzendő, hogy a kitüntetés első adományozásaira csak 1957-ben került sor. A két első fokozat ekkor szigorúan diplomáciai jellegű volt, kizárólag külföldiek számára adományozták. A II.-V. fokozatok pedig, mivel semmilyen pártállami jelképet nem hordoztak magukon, alkalmassá váltak egyházi személyek kitüntetésére, így az egyházzal való megbékélés jegyében ez időben nagyszámú adományozások történtek az ún. „békepapok” számára.

Az első típus éremteste gyártójelzett ezüst. A zászló tűzzománc (ez a kitüntetés története során mindvégig változatlan marad). A kitüntetés hátlapján a zászlórögzítésre szolgáló anya gömbölyű formájú. A két I. fokozat koszorúin elhelyezett drágakövek ekkor még meglehetősen kisméretűek, az őket befogó kehely mérete is kicsi, emiatt a gyűjtői társadalom ezeket a korai példányokat „kiskelyhesként” is szokta emlegetni. A II. és III. fokozat koszorúja viszont jelentősen nagyobb méretű, mint a későbbi példányoké. A IV. fokozat paramétereiben egyezik a III. fokozattal, ám itt a babérkoszú levelei zöld zománcot kaptak. Az V. fokozat nemzeti trikolóros szalagon függ, ezeknek a szalagoknak a felfűző szeme réz hatszög. A kitüntetéshez gyakran járt a kitüntetést kicsinyített formában mintázó frakkláncminiatűr. A kitüntetések ez időben kagyló formájú csattal ellátott, bordó bőrborítású reprezentatív dobozban foglaltak helyet.

1965-ös típus

Az 1963. évi 35. tvr. megszüntette a IV. és V. fokozatot. Ezzel párhuzamosan, 1965-től az éremtestet már nem fémjelzett ezüstből, hanem tombakból verték. Az új kitüntetések emellett formailag is változtak. A két I. fokozatnál az előző típushoz képest a drágakövek és a befogó kehely mérete jelentősen nőtt; nem véletlenül nevezi ezt a típust a gyűjtői szaknyelv „nagykelyhesnek”. A II. és a III. fokozatoknál pedig csökkent a koszorúméret, így azok már nem körbeölelik a zászlót, hanem kissé alá futnak. Mindegyik fokozatnál módosult a hátlapon a rögzítő anya, kúpos formájúvá vált. Az adományozásoknál továbbra is frakkláncminiatűr egészítette ki a szettet. A kitüntetések kezdetben az előd dobozában kerültek adományozásra, ám rövidesen egy új, piros bőr borítású, belül emelvényes, illetve vörös plüssborítású fészekkel ellátott dobozcsalád állt rendszerbe. A dobozok többféle csattal készültek.

1975-ös típus

Az 1965-öst 1975-ben váltotta az új típus. Ezt a családot már bordó műbőr borítású, bordó, később vörös bársonybéléses, fejsze, illetve kagyló formájú csattal ellátott dobozban adományozták. Az 1975-ös típusnál jelent meg az aranyszínű feltűzőtűvel ellátott (ez az 1980-as évek második felében krómszínűre változott), nemzeti trikolór színű szalagsáv, amelyen a kitüntetés miniatűr mása kapott helyet.

1976-ban, az 1976. évi 3. törvényerejű rendelettel a kitüntetéscsalád jogi megreformálásáról is rendelkeztek. A fokozatok eltűntek, a 3+1 fokozatú kitüntetéscsaládot négy önálló kitüntetés váltotta fel. Ezek a Magyar Népköztársaság Gyémántokkal Ékesített Zászlórendje, a Magyar Népköztársaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendje, a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje, valamint a Magyar Népköztársaság Zászlórendje. Említést érdemlő formai változáson kizárólag a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje esett át, amely – mint a neve is mutatja – az előd aranyszínű koszorújához képest zöld zománcleveleket kapott.

A rendszerváltást a kitüntetés túléli, neve Magyar Köztársaság Zászlórendjére módosul, ám 1991-ben végül megszüntetik.


Magyar Népköztársaság Hőse

A Magyar Népköztársaság Hőse kitüntető cím a szocialista korszak ikonikus elismerése volt. Az 1979-ben alapított kitüntetést mindössze négyen kapták meg, de közülük is csak egyetlen magyar, Farkas Bertalan. Az elismeréssel kapcsolatban rengeteg legenda kering, ezekben próbálunk meg rendet tenni.

Előzmények

A kezdetek vélhetően egészen az 1950-es évek első feléig nyúlnak vissza, az ún. harmadik világháborús kitüntetések gondolatának a megszületéséig. Mint ahogy az Makai Ágnes, Sallay Gergely és Solymosi József „Szigorúan titkos! A magyar népköztársaság háborús kitüntetései” című publikációjából kiderül, a Magyar Népköztársaság Hősének az előképe – funkcióját, azaz a hősies helytállás elismerését mindenképpen – valószínűsíthetően Farkas Mihály hadseregtábornokhoz, honvédelmi miniszterhez köthető. Vélhetően ő volt ugyanis az, aki utasítást adott arra, hogy tervezzék meg az egy esetlegesen kirobbanó harmadik világháború során adományozható kitüntetéseket. Legalábbis erről számolt be jó negyven évvel később Pakurár István kitüntetéstervező, akihez a tervezési feladat került. Pakurár beszámolója szerint a tervek közül végül csak egy kitüntetés öltött adományozott elismerés formájában testet, mégpedig a Magyar Népköztársaság Hőse. Hogy a tervezés folyamata mit jelentett, készültek-e konkrét grafikák, vagy esetleg csak Pakurár fejében léteztek az elképzelések, nem tudni.

Jó 15 évvel később viszont már dokumentumokkal, sőt konkrét grafikai tervekkel alátámaszthatóan foglalkoztak a háborús kitüntetésekkel, köztük a sorozat csúcselismerésével, a Magyar Népköztársaság Hősével. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Numizmatikai Gyűjteményében megtalálhatók Pakurár eredeti 1967-es grafikai tervei az elismerésről, rögtön öt változatban. Az alapelrendezés (a nemzeti színeket valamilyen módon felvonultató szalag + ötágú csillagot formázó éremtest) mindegyikben közös, eltérés a szalag konkrét mintázatában, illetve a két díszítő motívum (1957-es államcímer, keresztbe fektetett puskák) pozíciójában mutatkozik. A döntéshozók választása végül a terveket felvonultató táblán a középső (harmadik) pozíciót elfoglaló tervezetre esett, azaz amelyen farkasfogak formájában jelennek meg a szalagon a nemzeti színek, illetve amelyen államcímer a díszítő elem, mégpedig a szalagon.

Hogy a grafikai tervek mentén készültek-e fizikális (bemutató-) példányok, és a döntést ez alapján hozták-e meg, ez a kérdés további kutatást igényel. Az biztos, hogy elő-előkerülnek olyan darabok, amelyek valamelyik meg nem valósult változatot mintázzák, ezek hitelessége azonban erősen kétséges. Mint ahogy továbbra is nyitott kérdés, hogy az elfogadott tervek alapján pontosan mikor és milyen célból készítették el a teljes harmadik világháborús sort, ideértve a Magyar Népköztársaság Hőse mellett a Magyar Szabadság Érdemrend-, a Vörös Csillag Érdemrend-, valamint a Bátorságért Érdemérem-sort, illetve a Háborús Emlékérmet. Zeidler Sándor visszaemlékezése szerint a kitüntetések már 1970 körül léteztek, egy magángyűjtőnél található harmadik világháborús sorhoz viszont olyan feljegyzés társul, amely szerint a sort Kornidesz Mihály kb-tag kapta véleményezésre, majd küldte vissza a Honvédelmi Minisztérium kitüntetési osztályának. Márpedig Kornidesz 1980-ban lett csak kb-tag.

Az említett sorban mindenesetre megtalálható egy Magyar Népköztársaság Hőse-példány, amelynek az anyaga aranyozott ezüst (az aranyozás igen gyenge minőségű, emiatt a csillag színe szinte fekete az oxidációtól), és csupán egy beütő, mégpedig az 1966. január 1-jétől érvényes törvény szerinti, a 925-ös finomságot jelölő ezüstfémjel található benne. A szalagja tombak.

Az „űrhajós-kitüntetés”

A Magyar Népköztársaság Hősének kérdését az 1967-ben megszületett Interkozmosz-programmal összefüggésben, az 1970-es évek végén melegítették fel újra a döntéshozók. A kelet-európai országok közös űrkutatási programjának keretében várható volt ugyanis, hogy előbb-utóbb magyar űrhajós is az űrbe juthat, és mivel a Szovjetunióban az űrrepülés végrehajtásáért a Szovjetunió Hőse elismerést adományozták, ezért ennek megfelelően létre kellett hozni – vagy legalábbis a döntéshozók így érezték – egy analóg magyar kitüntetést is. Hogy az elismerés mennyire az űrkutatási programhoz kapcsolódott, jól mutatja, hogy Czinege Lajos honvédelmi miniszter a NET 1979. április 27-i ülésén, a jogszabályi környezetről szóló vitában, egészen konkrétan „űrhajós-kitüntetésnek” titulálta a Magyar Népköztársaság Hősét. Kis színes, hogy a jegyzőkönyv tanúsága szerint a minisztert Katona Imre országgyűlési képviselő kedvesen, de határozottan korrigálta, miszerint „az új kitüntetés a legmagasabb magyar kitüntetés, amely nem csak űrrepülésért adományozható”. A vita egyébként arról folyt, hogy a kitüntetés alapításáról szóló jogszabályokat hozzák-e azonnal nyilvánosságra; Czinege azon az állásponton volt, hogy addig „ne hirdessék ki a kitüntetést”, amíg az űrrepülést sikeresen végre nem hajtották. A honvédelmi miniszter javaslatát, Kádár határozott állásfoglalása után, végül elvetették.

Ennek megfelelően a Magyar Közlöny 1979. május 9-i számában ki is hirdették az 1979. évi 7. számú törvényerejű rendeletet „a Magyar Népköztársaság Hőse kitüntetés és kitüntető cím alapításáról”. Miként az alapszabályt tartalmazó 9/1979. számú NET-határozat fogalmaz: „A Magyar Népköztársaság Hőse kitüntetést és kitüntető címet a haza fegyveres szolgálatában tanúsított kiemelkedően hősi helytállás, illetőleg űrrepülés végrehajtásával szerzett rendkívüli érdem elismeréseként lehet adományozni.”  Az alapszabály tartalmazza a kitüntetés leírását is, e szerint „a Magyar Népköztársaság Hőse kitüntetés és kitüntető cím jelvénye 30 mm átmérőjű, aranyból készült prizmás csillag. A jelvény aranyszínű fémkeretbe foglalt, téglalap alakú, 15 mm széles és 20 mm hosszú, meggyvörös színű szalagjának jobb és bal oldalát 2,5 mm szélességű és mélységű, fehér és zöld háromszögek szegélyezik. A szalag közepére a Magyar Népköztársaság 6 mm átmérőjű, fémből készült, aranyszínű dombornyomású címere van felerősítve.” Az új elismerést a jogalkotó egyenrangúvá tette a Szocialista Munka Hősével, illetve nyugdíj-kiegészítést is hozzárendelt, mégpedig havi 2.000 forint értékben.

Adományozás ugyanakkor bő egy évig nem történt, hiszen végül az első közös szovjet-magyar űrrepülésre 1980. május 26.-június 3. között került sor. Az 1980. május 26-ikán kilőtt Szojuz-36 Föld körüli pályára juttatta Farkas Bertalan és Valerij Nyikolajevics Kubászov űrhajósokat a Szaljut-6 űrállomás felé. Itt fogadta őket Leonyid Ivanovics Popov és Valerij Viktorovics Rjumin szovjet űrhajós. 1980. június 3-ikán Farkas és Kubaszov visszatért a Szojuz-35 űrhajóval, amely korábban Popovot és Rjumint vitte föl.

Farkas és Kubászov 1980. június 17-ével részesült a Magyar Népköztársaság Hőse kitüntető címben, „a világűr meghódításában tanúsított hősi helytállásuk elismeréseként” (mindketten a Szovjetunió Hőse kitüntetést is megkapták). A NET már május 30-án tárgyalta a kérdést; az ülésen Losonczi Pál, a NET elnöke bejelentette, hogy a Minisztertanács az űrhajózási program befejezése után előterjesztést tesz az űrhajósok, a „dublőrök” és a közreműködők kitüntetésre. Losonczi jelezte, hogy a Magyar Népköztársaság Hőse elismerést az „elképzelések szerint két űrhajós kapja meg”. A témához Kádár is hozzászólt, jelezve, hogy „a dublőrök magas szintű elismerése és kitüntetése mindenképpen indokolt.” Mint kifejtette, „évekig dolgoztak a siker érdekében, és nem rajtuk múlott, hogy nem repülhettek.” (Magyari Béla, mint „tartalék”, a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje kitüntetésben részesült, illetve Farkas és Magyari is megkapta a Magyar Népköztársaság Űrhajósa kitüntető címet és jelvényt.) Kevéssé ismert, hogy a Magyar Népköztársaság Hősét 1980. október 21-ével Popov és Rjumin is megkapta, „a világűr meghódításában tanúsított hősi helytállásuk, az első szovjet-magyar közös űrrepülés végrehajtásában kifejtett kimagasló érdemeik elismeréseként”. Rjuminról fénykép is létezik, ahogy viseli a magyar kitüntetést.

Arany, ezüst, tombak…

Ami a kitüntetés fizikális jellemzőit illeti, a 30 mm-es, 14 karátos aranyból készült, fémjelzett („lófej”), illetve a pénzverde „PV” névjelével ellátott, egyoldalas, prizmás csillag felső ágán kerek, horizontális fül található függesztőkarikával, amely a szalag fémkeretének alján lévő, „V” alakú fülhöz csatlakozik. A keret aranyozott tombak. A 15×20 mm-es, aranyozott fémkeretbe foglalt, meggyvörös színű szalag jobb és bal oldalát 2,5 mm szélességű és mélységű, fehér és zöld háromszögek szegélyezik. Kétfajta szalag létezik, az egyik változat gépi – vékony szálú – hímzésű, ezeknél szabályosak a háromszögek, amelyekből hat fér fel a szalag előoldalára, illetve a szalagszövet „szemcsés” hatású. A másik változat kézi – vastag szálú – hímzésű, itt kevésbé szabályosak a háromszögek, amelyekből négy vagy öt „fér fel” a szalagra, a szalagszövet pedig „vonalkás”. Utóbbi szalagoknak a szélessége változó: van, amelyik a szalagkeretet teljes szélességében lefedi, és van, amelyik épphogy csak a keret merev lapját fedi le. A szalag közepére a Magyar Népköztársaság 1957-es, 6 mm átmérőjű, aranyozott, fémből készült címere van felerősítve. A hátlapon vízszintes kitűzőtű található, amelynek helyzete változik a szalagkeret közepétől majdnem a felső pereméig. A Kituntetesek.hu kutatásai szerint a gépi hímzéses szalaggal ellátott példányok a korábbiak, a négy űrhajós ezeket kapta meg. Érdekesség, hogy a beütők elrendezése sem ugyanolyan, míg a gépi hímzéseseknél a fémjel és a névjel egymással szemben található a fülön, addig a kézi hímzéseseknél egymás alatt.

Léteznek aranyozott ezüst anyagú példányok is , ezekben a 925-ös finomságot jelző „repülő daru” ezüstfémjel található, valamint – az aranypéldányokhoz hasonlóan – a verde „PV” névjele. Az ezüstjelvényeknél is megtalálható a kétféle változat: a gépi hímzéses szalagosoknál a fémjel és a névjel egymással szemben, míg a kézi hímzéseseknél egymás alatt található a fülön.

Ugyancsak hivatalosnak tekinthetők azok a tombakpéldányok is, amelyek az arany- és ezüstanyagú jelvényekéhez hasonló – gépi vagy kézi hímzésű – szalaggal vannak ellátva. Ilyen példányt őriz például a Hadtörténeti Múzeum, illetve – ahogy arról a Kituntetesek.hu meggyőződhetett – Farkas Bertalan birtokában is van egy ilyen változat.

Végezetül ismertek atipikus darabok is. Árverésen tűnt fel néhány évvel ezelőtt egy „ÁP” gyárjeles, tombak anyagú jelvény, amely nagy valószínűséggel prototípus vagy bemutatópéldány lehetett. Ugyancsak aukción tűnt fel egy arany anyagú példány is, amelyben csak egy „585” beütő található, ez azonban valószínűsíthetően nem hivatalos fémjel, hanem egyfajta ékszerészeti jelzés, állami cég nem használ ilyet, bárki beütheti. Végezetül szükséges megemlíteni azokat a viszonylag nagy gyakorisággal előkerülő tombakjelvényeket is, amelyeknek igen gyenge minőségű a szalagja (főként a farkasfogak hímzése igénytelen).

Hogy a sokféleséget mi magyarázza, ennek kiderítése mindenképpen további kutatást indokol. Izgalmas adalék mindenesetre Tóth Lajosnak, a NET egykori kitüntetésosztály-vezetőjének egy elismert gyűjtő által idézett visszaemlékezése, amely szerint az adományozottak első körben ezüstpéldányt kaptak, mert az aranyjelvények nem készültek el időre. Ezt az információt ugyanakkor természetesen még validálni szükséges. Ugyancsak izgalmas adalék, hogy az első időszak fényképein az űrhajósok a gépi hímzésű szalaggal ellátott jelvényt viselik, kézi hímzéses példány csak később tűnik fel, igaz, ismertek olyan, kifejezetten késői, már a 2000-es évekből származó fotók is, amelyeken megint a gépi hímzéses kitüntetés tűnik fel. Kézenfekvő magyarázat lehet a jelenségre, és akár validálhatja is a NET kitüntetésosztálya vezetőjének állítását, hogy az első körben megkapott ezüstpéldányok később, az aranykitüntetések átadása után viseleti funkciót töltöttek be. Egészen biztosan viseleti funkciót töltött viszont be a hivatalos tombakjelvény, ezt Farkas Bertalan példánya validálja. A gépi és kézi hímzésű (egyben „szembe beütős” és „egymás alatti beütős”) sorozat megléte pedig arra utalhat, hogy az első sorozat kiadományozása után igény mutatkozott újabb példányokra, így a pénzverő megint nekiugrott a gyártásnak, és az új sorozat nem lett tökéletesen azonos az elsővel.

Ami az atipikus darabokat illeti, az „ÁP” gyárjeles jelvény talán próba- vagy bemutatópéldány lehetett, az 585-ös beütős pedig, amely egyébként egy népszerű hazai aukciós oldalon tűnt fel, és a szalagkeretét nem fedte szalagszövet, talán egy a pénzverdében megmaradt, onnan kikerült „nyers” példány, amelyet valaki „magánszorgalomból” bevizsgáltatott, és aranyjelzéssel láttatott el. A nem hivatalos (gyenge minőségű szalaggal ellátott) tombakpéldányok pontos funkciója nem ismert, elképzelhető, hogy reprezentációs célokat szolgáltak az 1980-as években, de nincs kizárva az sem, hogy eredetileg az 1990 után a pénzverdével, értékesítési céllal elkészíttetett utánveret harmadik világháborús sorokhoz (a témát bővebben a Zeidler Sándorral készített interjúnkban jártuk körül) tartoztak. Végezetül érdemes felhívni a figyelmet arra is, hogy léteznek utángyártott szalagok is, ezek jellemzője, hogy négy háromszög van rajtuk, a szalagszéleket pedig vastag, vörös színű hímzéssáv határolja.

Ami az adományozási tokot illeti, Farkas Bertalané nem emelvényes szerkezetű, bordó műbőr borítású, a csatja pedig fejsze alakú. A tok identikus a Szocialista Munka Hőse 1981-ben használt dobozával.

Boda Bence – Molnár Sándor


Magyar Népköztársaság Érdemrendje

Az 1949 októberében létrehozott szocialista kitüntetésrendszer 1953-ban jelentős átalakításon ment keresztül. Az új kitüntetésrendszer egyik új csúcselismerése a Magyar Népköztársaság Érdemrendje lett. A magas elismerést 1989-ig, azaz 36 éven át adományozták, összesen 140-szer, így több típusa is ismert. Az alábbiakban bemutatjuk őket.

1953-as típus

Az 1953-as típust az 1953. évi 5. számú NET-határozat alapította. Érdekessége, hogy elsősorban jogi értelemben új kitüntetés csak, hiszen az éremtest nem más, mint a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozata, amelyet az új, vörös és trikolór sávval ékesített fehér színű szalagra függesztettek. Az éremtest tombak anyagú, a csillag tűzzománc technológiával készült, a címer vésett kivitelű, a hátlapon pedig vert „1949” dátum olvasható. Az 1953-as adományozások még a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatának keskeny dobozában történtek, 1954-től viszont az elismerés átkerült egy új, bordó színű, széles tokba. A szett része volt még a miniatűr nélküli, a szalag színét és mintázatát követő szalagsáv.

Az 1953-as típus eredetileg nem így nézett volna ki, az alapító határozatnak az MTI által 1953. március 21-i keltezéssel leközölt, domború címeres bemutatópéldány felel meg. A megoldás kézenfekvőnek tűnik, és a költségtakarékossággal állhat összefüggésben. A Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatából akkora fel nem használt készlet állhatott ugyanis rendelkezésre, hogy a jogszabályban lefektetett új éremtest tömeges elkészítését feleslegesnek ítélték meg. Köz- és magángyűjteményben is számos autentikus szett található, igazolva az évszámos hátlapos darabokat. A kitüntetés külalakját megváltoztató 1954. évi 4. számú NET-határozat, amely vésettre módosította a címert, pedig csupán korrigálta a jogszabály és a valóság közötti eltérést.

1957-es típus

A kitüntetéshez az 1956-os forradalmat követően nyúltak hozzá először, összhangban a Magyar Népköztársaság államcímerének módosításával. Ám új kitüntetés ekkor sem készült, továbbra is az 1949-es Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatát használták fel, csak cserélt címerrel. Az 1957-es típus alapját adó tombak éremtest, illetve a tűzzománc technológiájú csillag azonos a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatáéval, az előlapon helyet foglaló, ugyancsak tűzzománc technológiájú, domború 1957-es államcímer pedig, a hátlapon jól látható módon, átmenő szegeccsel lett rögzítve a testhez. A fehér szalag azonos az 1953-as típuséval: puha kivitelű, fűzőszeme pedig világosbarna színű.

A kitüntetés új tokja exkluzív kivitelű, barnás-bordós színű, fedelét körbefutó nyomott keret díszíti, belül pedig selyemhatású téglavörös szövet borítja. Csatja kagyló formájú. Az 1957-es típust adományozták többek között Kádár Jánosnak (neki a Szocialista Munka Hősével együtt), Kodály Zoltánnak, Münnich Ferencnek, valamint Rónai Sándornak. Érdekesség, hogy Kádár János az elismerést a Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozatának dobozában kapta meg. Az első négy adományozáshoz csak szalagsáv volt mellékelve, a második négyhez viszont már minivel ellátott szalagsáv. Ismert Kádár-címerrel felülmatricázott 1954-es tokkal ellátott szett is, ezt azonban nem adományozták.

1965-ös típus

A kitüntetést a NET által kiadott 1963. évi 35. számú törvényerejű rendelet, 1964. évi 23. számú törvényerejű rendelet, valamint 1964. évi 21. számú határozat – jogi értelemben – érintetlenül hagyta. A jogszabálycsomag ugyanakkor „szétválasztotta” a Szocialista Munka Hőse kitüntető címet és a Magyar Népköztársaság Érdemrendjét, lehetővé téve utóbbi önálló kitüntetésként való adományozását is. Megszűnt a kitüntetésnek vállalatok, hivatalok, intézmények részére történő adományozhatósága, a fegyveres testületek intézményei és tanintézetei számára viszont változatlanul adományozható maradt.

Ami a fizikai kivitelt illeti, az 1965-ös típus az első valóban új, már nem az 1949-es Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatának éremtestére épülő Magyar Népköztársaság Érdemrendje. A kitüntetés tombak éremtestének gyártási alapsémája megegyezik ugyan az 1949-es Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatáéval, a hátlap ugyanakkor már nem tartalmazza az „1949” feliratot. A csillag tűzzománc technológiájú, a vésett kivitelű címert pedig forrasztással rögzítették a bázist adó éremtesthez. A szalag is változik: keményebb szövetből készült, fűzőszeme pedig fémszínű, alumínium anyagú. Érdekesség, hogy az 1965-ös típusnak két változata is ismert: az 1965-ös jellemzője, hogy a címer közepén található trikolór pajzs zománcozott, az 1970-esé viszont már festett kivitelű.

1965-ben kizárólag külföldiek részesültek az elismerésben, mégpedig hazánk felszabadításában résztvevő szovjet, román, bolgár és jugoszláv tábornokok, összesen heten. Ők csak a kitüntetést kapták meg, mini és szalagsáv nélkül, egy az 1957-es típusnál is használt, exkluzív kivitelű tokban (egészen pontosan annak egy minimális mértékben módosított – a csat tüskéjéhez nyúltak hozzá – változatában).

A következő adományozásokra 1970-ben került sor, ezúttal is szovjet, román, bolgár és jugoszláv tábornokok számára (összesen tízen kapták meg), egy magyar kivétellel. Érdekesség, hogy a külföldi adományozások identikusak voltak az 1965-ösökkel, a jelek szerint maradt annyi kitüntetés és tok készleten, hogy ne kelljen új gyártáshoz nyúlni. Ezzel szemben az egy szem magyar adományozás – Kállai Gyulaé – már festett trikolór pajzsos (1970-es változat) volt, és a kitüntetés a minivel ellátott szalagsávval (mindkettő kivitele eltér a korábbihoz képest) együtt egy lapos, „liliomos” csattal ellátott, szalagsávfészekkel is rendelkező tokban foglalt helyet. Utóbbi toknak ismert „nyelv” alakú csattal ellátott változata is, abban a dobozban ugyanakkor nagy valószínűséggel nem történt adományozás.

1965 körül a NET megrendelést adott az Állami Pénzverőnek a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatához (magasabb fokozatok kisdíszítményéhez) pótlás gyártására. Erre vélhetően a nagyszámú zománcsérülés és ebből fakadó pótlási igény miatt volt szükség. Ezek a példányok Rákosi-címeresek, zománcosak, ugyanakkor évszám nélküliek, és vésett címerükben keskenyebb a búzakoszorú. A gyűjtői terminológia által „szűk koszorúsnak” nevezett kitüntetésekből léteznek Magyar Népköztársaság Érdemrendje-szalagosak (1965-ös szalag) is, ezek szintén pótlásként szolgáltak, a megsérült 1953-asokat váltották ki.

1970-es típus

A Magyar Népköztársaság Érdemrendje 1970-es típusának a külalakja megegyezik az 1965-ösével, ám a vörös csillag és a címer műgyantás kivitelű. A szalag változatlan, az 1965-ös típuséhoz hasonlóan már keményebb szövetből készült, fűzőszeme pedig fémszínű, alumínium anyagú. A szalagsávon miniatűr foglal helyet, amely ugyanakkor, szemben a zománcos kitüntetést tartalmazó szettek miniatűrjével, ugyancsak műgyantás, a címer pedig nem vésett kivitelű.

Ezt a típust először Apró Antalnak adományozták, 1973-ban. Ő egy az 1957-es, illetve 1965-ös típushoz rendszeresített dobozhoz hasonló kivitelű, vastagabb, robusztusabb, kagyló alakú csattal ellátott, szalagsávfészek nélküli tokban kapta kézhez a kitüntetést. A következő adományozások 1977-ben és 1978-ban történtek (Aczél György, Biszku Béla, Fehér Lajos, Gáspár Sándor, Nemes Dezső), már egy új típusú („fejsze” formájú csattal ellátott, bordó műbőr borítású) dobozban.

1978-as típus

A Magyar Népköztársaság Érdemrendjének utolsó típusa, az úgynevezett „prizmás” 1978-ban jelent meg. Az éremtest a korábbiakhoz képest jelentősen vastagabb, robosztusabb, az ötágú, zománcozott vörös csillag teste is markánsabb, illetve anyagában csíkozott mintázatú, és aranyszínű keret veszi körbe. A zománcos kivitelű, vésett címer átmenő csavarral rögzül, amelyet egy anya fixál a hátlapon. Az éremtest anyaga – az addigi tombakkal szemben – jelzett ezüst. A szalag, anyagát és befűzőszemét tekintve, identikus az 1965-ös és az 1970-es típuséval, ugyanakkor belső merevítő ad neki egyenletes esést, a hátulján pedig réz feltűző van. A szalagsávon helyet foglaló miniatűr utánozza az új típusú csillag különleges tagolt kialakítását. A kitüntetés és a miniatűrös szalagsáv bordó műbőrrel bevont, exkluzív hatású, kagyló alakú záró csattal ellátott dobozban kapott helyet. A doboz belseje vörös nejlon bársony bélésű, a fészek pedig követi a kitüntetés éremtestének egyedi formáját.


Munka Vörös Zászló Érdemrendje

Az 1953-as reform során alapíttatott, nem feltétlenül „élkitüntetésnek”, ám végül a szocialista rendszer emblematikus képviselőjévé vált a Munka Vörös Zászló Érdemrendje. Története során összesen 844-szer adományozták az elismerést, így számos típusa és változata ismert. Az alábbiakban összefoglaljuk őket.

1953-as típus

A kitüntetésrendszer 1953-as átalakításának egyik fő csapásiránya volt a polgári, illetve a katonai elismerések szétválasztása; ennek a jegyében született meg – erőteljesen szovjet ihletésre – a polgári személyek számára adományozható Munka Vörös Zászló Érdemrendje. Az első adományozásokra 1953. április 4-ével került sor, rögtön 16-an meg is kapták az elismerést. Az 1953-as a gyűjtői terminológia által csak „kékzománcosnak” hívott típus; a kitüntetés tűzzománc technológiával készült, szalagján a fűzőszem ezüstszínű és hatszög formájú. Vörös színű dobozának tetejét arany „Rákosi-címer” díszíti, a csat kör alakú, a dobozfészek vatta bevonatú, és a kitüntetés egyedi formáját követi.

1954-es típus

Az 1954-es „ráncfelvarrás” a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét sem kerülte el, az új kitüntetés kerek formájú, 36 mm átmérőjű aranyozott bronz babérkoszorú, amelyre tűzzománcozott vörös lobogót helyeztek, alul pedig az 1949-es államcímer látható. A kitüntetés szalaganyaga identikus az 1953-as típuséval, a fűzőszem pedig ezüst hatszög formájú, vagy barna karika. Érdekesség, hogy az 1954-es típushoz nem került rendszerbe új doboz, a kitüntetés egészen 1956 októberéig az 1953-as tokban foglalt helyet. Korabeli fényképek, illetve két előkerült szett alapján az is valószínűnek tűnik, hogy úgy az 1953-as, mint az 1954-es kitüntetést adományozták az 1953-as típusú Vörös Zászló Érdemrend számára rendszeresített „krokodilbőrös” tokban is.

1957-es típus

Az 1957-es típus a megmaradt 1954-es példányok átcímerezése révén keletkezett; a kitüntetés mindenben azonos Rákosi-kori elődjével, kivéve, hogy már az 1957-es államcímer („Kádár-címer”) ékesíti. A címert nem túl jó minőségű forrasztással rögzítették a koszorúhoz, mutatja ezt, hogy nem ritkák a „címervesztett” példányok. Az 1957-es típushoz az 1953-as tokhoz nagyon hasonlatos doboz készült, méretei ugyanakkor valamelyest eltérnek attól, a fészek is már a kör alakú éremtesthez lett szabva, illetve – értelemszerűen – Kádár-címer díszíti a fedelét.

1958-as típus

Az első „önálló Kádár-típus” az 1958-as, ennél az éremtest ugyan továbbra is az 1954-es és az 1957-es típuséra hajaz, ám a tűzzománcozott vörös lobogó mintázata jelentősen eltér azokétól. A szalag anyaga változatlan, a fűzőszem viszont bronz hatszög. Az 1958-as típust többféle dobozban is adományozták. 1962-ig a kitüntetés exkluzív kivitelű, barnás-bordós színű, körbefutó nyomott kerettel díszített, aranyszínű, bástya alakú csattal ellátott tokban foglalt helyet, illetve – vélhetően a kollektívák számára történő adományozásoknál – a Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozatának tokjában. 1962-től a doboz színe vörösre változott, mérete kisebb lett, és a csatot nyomógomb váltotta. Az egyéni adományozásokhoz szalagsáv járt, az első időszakban még miniatűr nélkül, később tűzzománcozott miniatűrrel. A kollektívák számára adományozott szettekben szalagsáv nem foglalt helyet. Az 1960-as évek végén némileg megújítják a kitüntetést, az éremtest egyrészt tömörebb lett, másrészt színe tükörfényesre vált. Módosul a szalag is, anyaga ugyan a régi, a fűzőszem viszont már alumínium karika. A szalagsávon zománcozott mini foglal helyet.

1970-es típus

A „műgyanta-forradalom” 1970-ben érte be a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét. Az új típus műgyantás technológiával színezett lobogója világosabb tónusú, fényes-csillogó hatású. Maga az éremtest megegyezik az 1958-as típus késői példányaiéval, az első szériánál pedig a szalag is, majd 1975-től egy sprődebb anyagú, a hátulján aranyszínű feltűzőcsattal ellátott szalagot rendszeresítenek. A címer a kitüntetésen az első időszakban műgyantás és kékes árnyalatú, a későbbi példányokon viszont már zománcfestékkel színezett és szürkés árnyalatú. A szalagsávon ugyancsak műgyantás technológiával színezett miniatűr foglal helyet. 1975-ig az adományozások lapos kivitelű, vörös bőr borítású, nyomógombos vagy csatos dobozban történnek, majd 1975-ben bordó műbőr borítású tok kerül rendszerbe. Ennek csatja a korai adományozásoknál fejsze, a későiknél kagyló alakú.

1978-as típus

1978-tól a Munka Vörös Zászló Érdemrendje újra zománcos technológiával készül, az új típusú zománc ugyanakkor minőségben jócskán elmarad elődeitől. A lobogó felülete nem ritkán egyenetlen, rücskös. Az 1981 után gyártott példányoknál érezhetően vastagabb az éremtest, és a zászló is robosztusabbá válik, az érem kidolgozottsága viszont minőségben némileg elmarad az addigiaktól. A kitüntetések címere zománcfestékkel színezett. A szalag 1981-ig sprőd anyagú, aranyszínű feltűzőcsatos, utána viszont fényes textúrájú anyagból készül, a fűzőszeme arany- vagy krómszínű karika, alumínium lemez merevíti, a hátulján a feltűzőcsat pedig krómszínű. A kitüntetés kezdetben az előd kagylót formázó csattal ellátott dobozában foglal helyet, 1981-től viszont ez a magas elismerés sem „ússza meg” a bordó ragacsos műbőr bevonatú tokot. A mini az első adományozásoknál még műgyantás, majd ugyancsak rücskös felszínű zománcosra vált.


Vörös Zászló Érdemrend

Az 1953-ben megújított szocialista kitüntetésrendszernek a fegyveres testületek tagjai, illetve intézményei számára adható egyik legmagasabb elismerése volt a Vörös Zászló Érdemrend. Ezt a magas rangú kitüntetést fennállása során összesen 168 alkalommal adományozták az arra érdemeseknek, előfordult, hogy hősi cselekedetért posztumusz is.  A kitüntetéshez a társadalmi megbecsülésen felül törvényileg meghatározott nyugdíj-kiegészítés is járt. Fennállásának 36 éve alatt számos típusát rendszeresítették, az alábbiakban igyekszünk ezeket bemutatni.

1953-as típus

Az 1953-as típust az 1953. évi 5. számú NET-határozat alapította. Külleme a szovjet kitüntetésekét idézi. Ezt a típust minden bizonnyal egyetlen alkalommal adományozták, mégpedig 1953. november 7-ével, a Nagy Október Szocialista Forradalom 36-ik évfordulójára, Piros László belügyminiszternek és Dékán István belügyminiszter-helyettesnek. A kitüntetés tűzzománc technológiával készült, szalagján a fűzőszem ezüstszínű és hatszög formájú. A kitüntetés dobozának piros krokodilbőr mintázatú tetejét arany „Rákosi-címer” díszíti, a tok csatja drótos, a dobozfészek korszakra jellemző vatta bevonatú, a kitüntetés egyedi formáját követi.

1954-es típus

1954 áprilisában a Népköztársaság Elnöki Tanácsa, külalaki kifogásra hivatkozva, kezdeményezte az 1953-ban rendszeresített új kitüntetésrendszer tagjainak küllemi módosítását. Ez év nyarán változatták meg gyökeresen a Vörös Zászló Érdemrend külsejét is. Visszamenőlegesen kötelező volt a csere az új típusra. Az új kitüntetés immár kerek formájú, 40 mm átmérőjű aranyozott bronz babérkoszorú, amelyre fehér-zöld váltakozó színű farkasfogakkal díszített tűzzománcozott vörös lobogót helyeztek, alul az 1949-es államcímer látható. A kitüntetés szalaganyaga megegyezik az 1953-as típuséval, a fűzőszem pedig barna karika. A kitüntetés minden bizonnyal a korszakra jellemző, 1954-ben rendszeresített dobozcsaládban foglalt helyet. A kitüntetést ebben a formájában hivatalosan 1956. október 23-áig adományozták. Ezt a típust kapta – többek között – 1955-ben 60-ik születésnapja alkalmából Garasin Rudolf, valamint a felszabadulás 10-ik évfordulója alkalmából Janza Károly altábornagy, valamint Szabó István altábornagy.

1957-es típus

Az 1957-es típust a szükség szülte, az 1954-es típus átalakításával készült ugyanis. A régi, még forrasztással az éremtesthez rögzített „Rákosi-címer” eltávolítása után, szegecseléssel helyezték fel a Magyar Népköztársaság 1957. május 23-ával rendszeresített új címerét („Kádár-címer”). A címeren kívül különbségként említhető, hogy ezen a típuson már vörösre színezett a zászló csúcsdísze. A szalag anyaga megegyezik az előző típusokéval, a fűzőszem pedig barna karika. 1960-tól a szalagsávon megjelenik a kitüntetést kicsinyített formában mintázó tűzzománcozott miniatűr. A kitüntetést kezdetben az 1954-es típus 1957-es államcímerrel felülmatricázott dobozában adományozzák. Ebből a változatból viszonylag nagyobb számban adományoznak, mégpedig 1956-tal összefüggésben, így részesül posztumusz elismerésben például Asztalos János honvédtiszt, Kriston Sándor bányász, Magyar László r. alezredes, vagy Mező Imre országgyűlési képviselő. Révész Géza vezérezredes, honvédelmi miniszter 1958-ban ugyanakkor már bordó bőrborítású, belül bordó bársonnyal bélelt, emelvényes fészekkel ellátott reprezentatív tokban vehette át a kitüntetést, míg Uszta Gyula altábornagy 1960-ban már a Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozatának dobozában kapta meg az elismerést. A kitüntetést ebben a formában 1965-ig adományozták.

1970-es típus

Öt év kihagyás után, 1970-től új köntösben adományozták a kitüntetést. A felszabadulás 25-ik évfordulója alkalmából, 1970-ben történtek nagy számban adományozások. Az új típus éremteste már új verőszerszámokkal készült, a zászló mintázata megváltozott, és a címer ismét forrasztással rögzült az éremtesthez. Ám ami az igazán nagy változás: a Munka Vörös Zászló Érdemrendjéhez hasonlóan az 1970-es típus már műgyantás technológiával készült. A zászló színe az első években sötét tónusú, később azonban narancssárgássá válik. A két változat eltér a címer tekintetében is, a korábbi verzión műgyantás és kékes árnyalatú, a későbbi viszont már zománcfestékkel színezett és szürke árnyalatú. A mini műgyantás. A kitüntetés szalagjának anyaga 1975-ig még a régi, a fűzőszem ugyanakkor alumínium karika. 1975-től a szalag és a szalagsáv sprőd, hátukon arany feltűzőtű található. A kitüntetést 1975-ig vörös bőrborítású, lekerekített sarkú, vékony tokban adják, amelyben a fészek kialakítása a kitüntetés formáját követi, fehér plüssel borítva. A doboz nyomógombbal és többféle csatváltozattal is előfordul. 1975 után a kitüntetés bordó műbőr borítású, kagyló vagy fejsze alakú csattal ellátott tokban kerül adományozásra. A típus neves adományozottai Czinege Lajos vezérezredes (később hadseregtábornok), Csémi Károly altábornagy, Kenéz István ezredes, a külföldiek közül pedig említhetjük Raúl Castrót, illetve Wojciech Jaruzelski tábornokot.

1978-as típus

1978-tól újra zománcozzák a kitüntetést, ugyanakkor – a Munka Vörös Zászló Érdemrendjéhez hasonlóan – az új típus minőségben jócskán elmarad elődeitől: a korábbi gyönyörű, tükörsima felületekkel szemben 1978 után nem ritkán kifejezetten egyenetlen, szinte rücskös a zászló. A korai változatnál a zászló csúcsdísze nem színezett, a későinél újra vörös. A korai változatnál a rátett címer búzakoszorúkat övező szalagjai nem festettek, a késői változatnak pedig ismert olyan alváltozata, amelyen a szalagok nem festettek, és olyan is, amelyen színesek. Az 1980-as évek derekáig a szalag sprőd anyagból, aranyszínű feltűzőcsattal készül, utána viszont fényes textúrájú anyagra vált, fűzőszeme arany-, króm-, barna  vagy fekete színű karika, alumínium lemez merevíti, valamint krómszínű feltűzőcsat foglal a hátulján helyet. A mini az 1980-as évek közepétől zománcos. A bordó műbőr tokok kezdetben kagylócsatosak, majd fejszecsatosak és ragacsosak. A típus korai változatának neves adományozottai Ali Ahmed Nasszer Anter alezredes, Papp Árpád mőr vezérőrnagy, a későié Kárpáti Ferenc vezérezredes, Szűcs Ferenc altábornagy, valamint Ladvánszky Károly rendőr altábornagy.


(Magyar) Munka Érdemrend

A szocialista korszak egyik legemblematikusabb kitüntetése a Munka Érdemrend. Az 1948-ban alapított polgári kitüntetést, többféle formában és név alatt, 41 évig adományozták, így a korszak leghosszabb életű elismerésének számít. Típusainak és változatainak száma tetemes, az alábbi cikkben az 1949-1989 közöttieket igyekszünk bemutatni.

1949-es típus

Az Országgyűlés által a termelőmunka elismerésére 1948. február 25-ével alapított Magyar Munka Érdemrend és Érdemérem formáját hivatalosan csak 1950 szeptemberében változtatta meg a Népköztársaság Elnöki Tanácsa, az új kialakítású kitüntetések tervezése azonban már 1949 végén elindult, az első adományozásokra pedig 1950 tavaszán került sor. A „fogaskerekes” 1948-as típus helyére lépő új kitüntetés – miként a jogszabály fogalmaz – „45 mm nagyságú, ovális irányban futó búzakalász-koszorúval körülvett, fehér zománcozott mezőben elhelyezett, szétágazó sugarú, ötágú vörös zománccsillag. A búzakalász-koszorú alsó részén keresztben fekvő kalapács és fáklya helyezkedik el.” A kitüntetés 3 + 1 fokozatú maradt, ennek megfelelően a középen zománcozott, amúgy arany-, ezüst- és bronzszínű érdemrend mellett rendszerbe állt a középen zománcozatlan, bronzszínű érdemérem is. Az 1949-es típust nevezi egyébként a gyűjtői közösség „ritkasugarasnak”, mivel az 1954 utáni típusokhoz képest fele annyi (16) sugár szeli át a zománcozott mezőt. A kitüntetés hátulján az 1949-es évszám van bepréselve, ez a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1949. október 26-ával kihirdetett 1949. évi 12. számú törvényerejű rendeletére utal, amely egységes rendszerbe foglalta a Rákosi-korszak legfelsőbb kitüntetéseit. A Magyar Munka Érdemrend és Érdemérem kitüntetéseket moarés vörös szalagon adományozták, minivel díszített szalagsávval, többféle csattal ellátott vagy nyomógombos, jellemzően vörös, keskeny dobozban.

1953-as típus

Az 1953-as reform nem hagyta érintetlenül a Magyar Munka Érdemrend és Érdemérmet sem, olyannyira, hogy a kitüntetést egyenesen megszüntették, és a helyébe az egyfokozatú Munka Érdemrend, a Szocialista Munkáért Érdemérem, valamint a Munka Érdemérem hármasa került. Ami a Munka Érdemrendet illeti, külalakja változatlan maradt, egyetlen különbség, hogy a kitüntetés hátuljáról lekerült az 1949-es évszám. (Ismertek évszám nélküli ezüst és bronz fokozatok is, de azok vélhetően vagy hibás, vagy prototípus példányok.) Emellett a szettnek immáron nem volt része a mini, a továbbra is moarés szalagos kitüntetés mellett csak – rózsaszínes színárnyalatú – szalagsáv foglalt a dobozban helyet.

1954-es típus

Az 1954-es „ráncfelvarrás” a Munka Érdemrendet is érintette, a sugarak száma 16-ról 32-re nőtt, és az ez által „sűrűsugarassá” változott típushoz új, a korábbinál szélesebb, robosztusabb dobozt is rendszeresítettek. A dobozból többféle változat is létezik: csatos, csat nélküli, illetve ismert egy a megszokottnál rövidebb tokverzió is. A dobozok színe bordó vagy vörös. A kitüntetés formája nem változik 1957 után sem, a szalagsávra viszont újra visszakerül a – domború kiképzésű – mini. Ebből az időszakból többféle doboz is ismert, a korai Kádár-adományozások vörös műbársony béléses, az 1957-es államcímerrel felülmatricázott tokban történnek, ezt követi egy reprezentatív, fehér vattabéléses, a Kádár-címerrel ellátott ún. keretes tok, majd újra a vörös béléses, ám immáron címer nélküli keretes dobozok. Az 1960-as évek elején a moarés szalagot és a rózsaszínes színárnyalatú szalagsávot puha, ripsz anyagú szalag és szalagsáv váltja.

1964-ben újra módosítanak az elismerésen, amely megint háromfokozatúvá válik. Az arany az első egy-két évben változatlan kivitelű, ám rövidesen az ún. betét hátulja az addigi tükörfényesből mattra vált. Ugyanez figyelhető meg az ezüstnél és a bronznál is. A miniatűr is módosul: az addig domború vörös csillagot besüllyesztik. A korszak dobozai már nem keretesek, vörös színűek, csatjuk pedig bástya, illetve a legvégén nyelv alakúak.

1970-es típus

1970-től a kitüntetés és a mini műgyantássá válik. Ezzel párhuzamosan elképesztő változatosság alakul ki a szalagok és szalagsávok színét illetően: az addig egységesen vörös szín helyét a legkülönfélébb árnyalatok veszik át a rózsaszín-hússzínűtől kezdve a téglaszínűn át a mindenféle csíkos kombinációkig. Az időszak dobozai követik az 1960-as évek második felének sémáját, változatosságot elsősorban a csatok alakja jelent.

1975-ös típus

Öt év után újfent módosul a kitüntetés külalakja. Az éremtest ugyanis egybevertté válik az addigi „betétes” megoldással szemben. Az 1975-ös típusnak kétféle változata is ismert, 1978-ig a koszorú alját díszítő trikolor szalag még zománcozott, ezt követően viszont műgyantás színezésű. A szalagok és szalagsávok színes kavalkádja az 1975-ös típusra is jellemző, ugyanakkor a periódus végére a kitüntetés visszatér az 1970 előtti vöröshöz. A szalagok és szalagsávok hátulján aranyszínű feltűzőtű található, 1978-tól pedig a szalagoknak alumíniumból készült merevítő ad egyenletes esést. Az időszak dobozai kezdetben a megszokott vörös borítású fatokok, annyi különbséggel, hogy a fehér szövetbélést sárga, zöld, világosbarna színű műanyag bélés váltja, 1977-től ugyanakkor megjelennek a bordó színű, műbőr borítású dobozok.

1980-as típus

A kitüntetést 1980-tól jelentősen átfazonírozzák. Ekkor jelenik meg a modernizált, újra zománcozott, ún. „kagylós” típus. Az 1989-ig rendszerben álló típus krómszínű feltűzőtűvel és alumínium merevítővel ellátott, vörös színű szalagon függ, a szett része a hasonló karakterjegyekkel rendelkező szalagsáv, valamint a bordó színű, jellemzően „ragacsos” műbőr borítású, fejsze alakú csattal díszített tok.


Vörös Csillag Érdemrend

A Vörös Csillag Érdemrendet a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1953-ban alapította; az elismerés a fegyveres erők tagjai és intézményei számára adományozott középszintű kitüntetés szerepét volt hivatott betölteni. Egyenrangú polgári változata a Munka Érdemrend, később a Munka Érdemrend arany fokozata volt. A kitüntetést 1953 és 1989 között 1752-szer ítélték oda. A kitüntetés temérdek típusa és változata jól szemlélteti az adott korszak technológiai jellemzőit.

1953-as típus

Az első típust az 1953. évi 5. számú NET-határozat alapította. A határozatban a külalakjáról pontos leírást olvashatunk: „a Vörös Csillag Érdemrend jelvénye aranyszínű, 35 mm átmérőjű köralakú babérkoszorú, amelyet az alján zománc piros-fehér-zöld sáv díszít. A babérkoszorún 49 mm átmérőjű zománcozott vörös ötágú csillag helyezkedik el, középen a Magyar Népköztársaság aranyszínű fémből készült címerével. A Vörös Csillag Érdemrend háromszögletű meggypiros szalagon viselendő.”

A kitüntetés tűzzománc technológiával készült. A „Rákosi-címer” szegecseléssel rögzül az éremtesthez. A csillagtest hátlapja sima felületű.  Az éremtest két fő része, azaz a koszorú és a csillag forrasztással egyesül.  A függesztőfül a csillag felső szárának hátlapjához függőlegesen rögzül. A kitüntetés szalagja meggyvörös, fényjátszós moaré anyagú, fűzőszeme fekete vagy aranyszínű karika. A kitüntetés vélhetően kizárólag gombos nyitású, bordó műbőr bevonatú, keskeny, nagyméretű Rákosi-címerrel ellátott dobozban foglalt helyet. A kitüntetésdoboz fészke vattás bevonatú, követi a kitüntetés egyedi alakját. Ez a típus mindösszesen 177 alkalommal került adományozásra.

1957-es típus

Az 1957-es típus az 1953-as kitüntetések átalakításával jött létre. A koszorú és a csillag azonos, miként a moarés szalag is, változást egyedül az új címer jelent. A típust Kádár-címerrel felümatricázott, „buborékos” textúrájú, vörös színű, kerekded alakú csattal ellátott tokban adományozták.

1958-as típus

Az 1958-as típusnak három változata ismert. Az 1958-as változat az 1957-est mintázza, két kisebb különbséggel: egyrészt a függesztőfül finomabb, gracilisabb kialakítású, másrészt a koszorún helyet foglaló trikolor zászló zománcozása opak (fedőzománc) helyett opál (félig áttetsző zománc). Az 1958-as változatot először felülmatricázott, „vonalkás” textúrájú, vörös színű, kerekded alakú csattal ellátott tokban adományozták, később a Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozatának dobozában. Az 1958-as típus szettjeinek szalagsávja az első években fakó rózsaszínű, miniatűr nélküli, amelyhez később, talán 1960 körül, kitűző formájában kaptak miniatűrt a kitüntetettek. A 1960 utáni kitüntetések szalagja és szalagsávja vörös ripsz, utóbbiakhoz ekkor már „alapból” jár a miniatűr.

1965-től változik újra a kitüntetés (Stock János altábornagy 1964-es adományozású példánya még az 1958-as változat), immáron a csillag felső szárának hátlapjához egy hosszító szerepet betöltő pálcika rögzül, és ezen helyezkedik el függőlegesen a függesztőfül. Az 1965-ös változat egy a Munka Érdemrendéhez hasonlító, ezüstszínű csattal ellátott, vörös színű dobozban került adományozásra.

Az 1958-as típus utolsó változatát vélhetően 1969-ben rendszeresítették. Az éremtest az elődéhez képest sokat változott: nagyobb méretű lett, és bár a csillag még zománcos, ám a hátlap már nem sima, hanem gerezdes mintázatú. Ezt a változatot talán adományozták az előddobozban is, biztosan adták viszont a nyelvcsatos utódéban.

1970-es típus

Bár az első adományozásokra csak 1971-től kerül sor, a pénzverő már 1970-ben elkezdi az új, műgyantás típus gyártását. Az új típus csillaga rendkívül gyenge minőségű műgyantás bevonatot kap. Műgyantássá válik a miniatűr is.

Az 1970-es típusnak is két változata van: az első években a műgyanta vékony, gyenge minőségű, 1975-től viszont vastagabbá válik, és a színe narancsosra vált. Valamikor az 1970-es évek derekán az éremtest hátlapjára, a szegecselés eltakarása céljából, patent kerül, ennek a mérete, az évjárat függvényében, változhat. Minként a szalag, a szalagsáv és a fűzőszem színe, illetve természetesen a tok is. 1975-től a szalag és a szalagsáv hátuljára – bronzszínű – feltűzőtű kerül.

1978-as típus

Az 1978-as típus érem- és csillagteste újra növekedést mutat az elődhöz képest. Visszatérnek a tűzzománc technológiához. A hátlapon megtartják az előző típusnál bemutatkozó szegecslyukfedő patentet.  A szalag kezdetben világos rózsaszín, idővel visszanyeri törvényben foglalt meggypiros színét. A feltűzőcsat kezdetben bronz-, később krómszínű. A szalagban az 1980-as évek elejétől megjelenik az alumíniummerevítő. A kitüntetéstípus doboza kezdetben kellemes tapintású, bordó bőrutánzat borítású, ezeknek a dobozoknak a csatja nyelv alakot formáz, később a doboz borítása a kellemetlen, a korszakra jellemző ragacsos műbőr bevonatra változik, ezeknek a dobozoknak fejsze formájú a csatjuk. Mindkét dobozváltozat fészke azonos az előzőekével, a kitüntetés különleges formáját követi, és fehér plüssborítású.


Szolgálati Érdemérem

A fegyveres erők, fegyveres és rendvédelmi szervek alapelismerése volt 1953 és 1989 között a Szolgálati Érdemérem. Óriási számban adományozták, ráadásul többször mélyen belenyúltak a rendszerébe, emiatt egy rendkívül sokrétű témáról van szó. Az alábbiakban igyekszünk bemutatni a kitüntetés történetét, valamint főbb típusait és változatait.

1953-as típus

Az 1953. évi V. törvény által alapított, részleteiben a NET 1953. évi 5. számú határozata által szabályozott elismerést dedikáltan a fegyveres erők, fegyveres és rendvédelmi szervek számára rendszeresítette a jogalkotó. Miként a Minisztertanács 1.019/1953. számú határozata fogalmaz: „a Minisztertanács kitüntetni kívánja a fegyveres testületek azon hivatásos tagjait, tisztjeit és tábornokait, akik meghatározott időn keresztül megszakítás nélküli eredményes szolgálatukkal hozzájárultak a Magyar Néphadsereg, Államvédelmi Hatóság, Rendőrség, Tűzrendészet, Légoltalom harci, politikai és erkölcsi megszilárdításához”. A határozat egyértelműen a szolgálatban eltöltött évekhez köti az elismerést: „A Magyar Néphadsereg, Államvédelmi Hatóság tisztjei és tábornokai, valamint a Rendőrség, Tűzrendészet, Légoltalom hivatásos tagjai 10 évi szolgálati idő után a Szolgálati Érdemérem … kitüntetés adományozására terjeszthetők elő.” A folyamatos szolgálati időt 1948. január 1-jétől számította a jogszabály.

Ami a kitüntetés fizikai megjelenését illeti, a határozat értelmében „a Szolgálati Érdemérem jelvénye 36 mm átmérőjű bronzból készült érem, benne dombornyomásban a Magyar Népköztársaság 30 mm átmérőjű címere. A Szolgálati Érdemérem háromszögletű, mélyvörös, fentről lefelé húzódó, egymástól 8 mm-re lévő három, 3 mm széles fehér alapon húzódó piros-fehér-zöld sávval ellátott szalagon viselhető.” A préselt éremtestet a gyártás során felületkezelték, ez adja a kitüntetés sajátos színhatását. A szalag puha, mélyvörös, fűzőszeme pedig ezüstszínű hatszög. A típust valószínűsíthetően többféle tokban is adományozták (a leggyakrabban „pikkelyes”, vörös színű, kisméretű Rákosi-címerrel nyomott dobozban találkozni vele), ám mindegyik jellemzője, hogy a Magyar Népköztársasági Érdemérem tokjának átalakításával (új bélést kaptak) készült. A bélésben csak a kitüntetésnek van kiképezve fészek, szalagsávnak nem.

1954-es típus

Az 1953-as típusú Szolgálati Érdemérem (polgári társával, a Munka Érdeméremmel, illetve az eggyel magasabb fegyveres és polgári analóg elismeréssel, a Kiváló Szolgálatért Érdeméremmel és a Szocialista Munkáért Érdeméremmel együtt), kétségtelenül szerencsétlen megjelenése okán, nem örvendett túlzott népszerűségnek, a „kutyabiléta” gúnynév ragadt rá. Nem véletlen, hogy viszonylag hamar, alig egy év után hozzá is nyúltak a kitüntetéshez. Önmagáért beszél a NET 1954. április 20-i ülésének jegyzőkönyve, amely szerint „a Minisztertanács március havi ülésén határozatot fogadott el az egyes kitüntetések módosításával kapcsolatban, melynek alapján a Minisztertanács elnöke javaslatot terjesztett az Elnöki Tanács elé. Az Elnöki Tanács által adományozott kitüntetések egy része nem eléggé művészi kivitelű, külső formájuk sem eléggé tetszetős, kivitelük alatta marad számos, a miniszterek által adományozásra kerülő kitüntetési jelvénynek. Ezért nem fejezik ki eléggé a kormánykitüntetések súlyát, és nincs elég vonzóerejük. Szükséges ezért a kitüntetéseket művészibb kivitelűvé tenni.”

Az 1954. április 21-ével megjelent, 1954. évi 4. számú NET-határozat ugyan csak az 1953-as polgári sort (Szocialista Munka Hőse, Munka Vörös Zászló Érdemrendje, Munka Érdemrend, Szocialista Munkáért Érdemérem, Munka Érdemérem) módosítja, ám röviddel később sor kerül az analóg fegyveres sor átalakítására is. Az új Szolgálati Érdemérem jelvénye 36 mm átmérőjű, ezüstszínű babérkoszorú, amelynek közepén, kék alapon, az 1949-es államcímer, valamint keresztbe fektetett két 1948M (PPS) géppisztoly található. A babérkoszorút az alján függőleges nemzeti színű zománcszalag szeli át. Érdekesség, hogy az 1954-es típusból kétféle változat is ismert, egyiknek sötét-, másiknak világoskék a zománcalapja. A kitüntetés szalagja 1955-ig puha, mélyvörös, fűzőszeme barna karika, 1955-1956-ban viszont a szalaganyag keménnyé, sprőddé, fakóvá válik, fűzőszemként pedig fekete karikát használnak. Az egységesen piros tokok az első két évben nagyméretűek, 1955-től viszont jelentősen kisebb dobozt használnak. Mindegyiket kisméretű Rákosi-címer díszíti. Bélésükben jellemzően a kitüntetésnek és a mini nélküli szalagsávnak is kialakítottak fészket.

1957-es típus

A következő változást a Szolgálati Érdemérem kinézetében az új államcímer 1957. tavaszi bevezetése hozza; az 1957-es típus kontinuus az 1954-essel, annyi különbséggel, hogy az addigi Rákosi-címert a Kádár-címre váltja. Egy ideig a régi éremtesteken cserélik a címert, majd már az új címerrel készülnek a kitüntetések. Utóbbiakra jellemző, hogy a koszorú ezüstszínű takaróréteget kap. A címercsere – matrica formájában – a tokokon is megtörténik. 1958-tól a szalagsávra mini kerül; az első időszakban ezeket teljesen átszúrják a szalagsávon, aminek az az oka, hogy az 1956 előttről megmaradt, mini nélküli szalagsávokat használják el. Később a minit már csak a szalagsávok felső szövetrészén szúrják át. Érdekesség, hogy a kitüntetést adományozzák az Anyasági Érdemérem Kádár-címerrel felülmatricázott tokjában is, ezekben a szettekben gyakran találni a szövet helyett kisméretű műanyag szalagsávot. 1960 után változik a szalag és a tok is; előbbi újra mélyvörös lesz, fűzőszeme pedig ezüstszínű karika, utóbbi pedig az addigi műselyem helyett szövetbéléses, és a címer is lekerül a fedeléről.

Az 1960-as évek elejére sokasodtak az aggodalmak azzal kapcsolatban, hogy az érvényes kitüntetésrendszer mennyire lesz képes megfelelni a változó igényeknek. A fő megfontolás abból fakadt, hogy a fegyveres sor „túlfutja” magát. A Minisztertanács 1.019/1953. számú határozata ugyanis egyértelműen fogalmazott: aki eléri a szolgálati időt, és nem érdemtelen az elismerésre, annak meg kell kapnia 10 év után a Szolgálati Érdemérmet, 15 év után a Kiváló Szolgálatért Érdemérmet, 20 év után a Vörös Csillag Érdemrendet, 25 év után a Vörös Zászló Érdemrendet, 30 év után pedig a Magyar Népköztársaság Érdemrendjét. Az 1948. január 1-jei „starttal” kalkulálva 1963-tól a Kiváló Szolgálatért Érdemérem, 1968-tól a Vörös Csillag Érdemrend, 1973-tól pedig a Vörös Zászló Érdemrend került volna tömegesen adományozásra, ami „elinflálta” volna ezeket az elismeréseket.

A gondolkodás iránya egyértelmű volt: szétválasztani az érdem, illetve a szolgálati idő után adható fegyveres kitüntetéseket (addig a kitüntetésrendszer nem tett ezek között különbséget). A NET 1964. május 8-i ülésén Czinege Lajos honvédelmi miniszter a következőképpen indokolt: „A szolgálati idő után a hivatásos állományúak továbbra is kapnak kitüntetést … amely „Szolgálati Érdemérem” elnevezéssel ténylegesen azt fejezi ki – magán a kitüntetésen is fel lesz tüntetve 10-15-20-25 év számmal –, hogy ennyi és ennyi szolgálati idő után kapja meg az illető a kitüntetést. Úgy gondoljuk, ezzel helyes megkülönböztetést teszünk az érdemek, illetve kimondottan a szolgálati idő alapján adandó kitüntetések között. Egyébként … csak a számokra apellálok, valóban félő volt, hogy olyan tömegű magas kitüntetést kell majd kiadni, ami rendkívül lerontaná a kitüntetés erkölcsi értékét.” Az új rendszert a NET 1964. évi 23. számú törvényerejű rendelete vezette be, 1964. november 1-jei hatállyal. Ennek értelmében a Magyar Népköztársaság Érdemrendje, a Vörös Zászló Érdemrend, a Vörös Csillag Érdemrend, valamint az átnevezett, és immáron érdemrendként futó Kiváló Szolgálatért Érdemrend megszűntek szolgálati idő után adható elismerés lenni. A Szolgálati Érdemérem pedig egyfokozatú, érdem és szolgálati idő utáni kitüntetésből sokfokozatú, vegytisztán szolgálati idő utáni elismeréssé lépett elő.

1964-es típus

Az új, sokfokozatú Szolgálati Érdemérmet a Magyar Néphadsereg tagjai számára a honvédelmi miniszter 33. számú, 1964. október 12-i keltezésű parancsa rendszeresíti. Miként a jogszabály fogalmaz: „Az új kitüntetési rendszer abban tér el a korábbi szabályozástól, hogy elhatárolja egymástól a kimagasló érdemek, illetve a szolgálati évek, vagy a repült órák alapján adományozható kitüntetéseket … Az új szabályozás – főképpen annak helyes, gyakorlati alkalmazása – fokozottabban lehetővé teszi a szükséges differenciálást. Módot nyújt arra, hogy egyes kitüntetések a végzett munka, a helytállás, tehát a tényleges kiemelkedő érdemek … míg a kitüntetések egy másik csoportja a több éven keresztül végzett odaadó, becsületes munka látható elismerését szolgálja.” A parancs módosítja a szolgálati idő számítását, és 1945. január 1-jében rögzíti a „startot”. A jogszabály világossá teszi azt is, hogy a Szolgálati Érdemérmet a honvédelmi miniszter adományozza, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megbízásából. A rendszeresített fokozatok a Szolgálati Érdemérem 10, 15, 20 és 25 év, illetve – hajózó/repülőfedélzeti beosztásban – 200, 350, 550 és 800 repült óra után.

Az újonnan bevezetett kitüntetés 36 mm átmérőjű, kerek, aranyozott, vert érem, amelynek előlapját babérkoszorú övezte, keresztbe fektetett két gépkarabély, az államcímer, valamint a leszolgált évek száma díszíti. A repült órák után adományozott kitüntetéseken pedig a két gépkarabély helyett deltaszárnyú vadászrepülőgép található. Érdekesség, hogy a 25 éves, illetve a 800 órás kitüntetésen a babérkoszorú nem domború, hanem „profilos” kivitelű, ez arra utal, hogy tervbe volt véve a legmagasabb fokozatok zománcozása. Ezt támasztja alá, hogy ténylegesen léteznek zománcozott babérkoszorús 800 órás példányok; hogy ezeket kiadományozták-e, az további kutatás tárgya. Az viszont – az 1945. január 1-jei „start” alapján – viszonylag biztosnak tűnik, hogy 25 éves 1964-es típusú Szolgálati Érdemérmet nem adományoztak. Az 1964-es Szolgálati Érdemérem szalagja sárga (10 év, 200 óra), lila (15 év, 350 óra), kék (20 év, 550 óra), fehér (25 év, 800 óra), a szélein pedig 4 mm-es piros, 1 mm-es fehér, 3 mm-es nemzeti színű, majd ismét 1 mm-es fehér sáv található. A rendszeresített tok államcímerrel nyomott, vörös színű, a bélésben csak a kitüntetésnek alakítottak ki fészket.

1965-ös típus

Az 1964-es típusú Szolgálati Érdemérem nem húzza sokáig, a Minisztertanácsnak a cserét elrendelő 2024/1965. számú határozata 1965. szeptember 19-i (!) keltezésű. Sajnos a kormányhatározatot egyelőre nem sikerült megtalálni, így az indokolás nem ismert. Ismert viszont a honvédelmi miniszter 1965. december 10-i keltezésű, 46. számú utasítása, amelynek értelmében „Az új mintájú Szolgálati Érdemérem 1966. április 4-től kerül adományozásra. Az 1964. november 1-je után adományozott Szolgálati Érdemérmek cseréjét az MN. Személyügyi Csoportfőnök 1966. július 1-ig hajtsa végre.” Az új kitüntetés 40 mm átmérőjű, kivitele zománcos, illetve műgyantás, az érem körirata A HAZA FEGYVERES SZOLGÁLATÁBAN (évek utániaknál), illetve A HAZA FEGYVERES SZOLGÁLATÁÉRT (repült órák utániaknál), a motívumok egy 30 mm-es zöld babérkoszorú, amelynek felső részén 10 mm-es államcímer található, alatta pedig, vörös szalagon, arany betűkkel a leszolgált évek, illetve repült órák száma, valamint, utóbbi esetben, egy ragasztással rögzített aranyszínű, deltaszárnyú vadászrepülőgép. A szalagok, a 15 éves, illetve 350 órás fokozatot leszámítva, nem változnak, ennél a kettőnél pedig liláról téglavörösre módosul. Az adományozási doboz nem változik.

Az 1965-ös típusú Szolgálati Érdemérem az egyik legnagyobb példányszámban adományozott szocialista kitüntetés. Kicsit több, mint 23 évig adományozták, óriási számban. Emiatt borzasztóan nagy számú változata ismert. Az első időszak példányai zománcosak, szagittális füllel rendelkeznek, szalagjuk fűzőszeme fémszínű karika, a fűzőszembe illeszkedő felfüggesztés pedig kettős drót vagy vékony acélpálcika. Kis államcímerrel nyomott, piros fatokban adományozták őket. A következő változat csak annyiban tér el, hogy a színezés hidegzománcos (műgyantás). Ezt újra zománcos verzió követi, valamikor 1970 fordulójától, ám ennek a sorozatnak a példányait szalagjuk már az éremtesthez forrasztott pálcikával tartja. Legkésőbb az 1970-es évek közepétől aztán jön a klasszikus műgyantás változat, ahol a teljes érmet hidegzománc fedi. A fül ismét szagittális lesz, igaz, az 1980-as évek második feléből ismertek pálcikás példányok is. A fadobozokat 1977-től váltja a műanyag tok, és a szalagok is 1977-től kezdenek gyors változásba, a fűzőszemek először ezüst-, majd aranyszínűek lesznek, az 1980-as évek közepétől pedig láthatunk fekete, barna, fehér, sőt nikkel fűzőszemet is. A fűzőszembe illeszkedő felfüggesztésnél is újítanak, 1977-től, a kettős drót mellett, alumínium anyagú vékony pálcikát használnak.

A Minisztertanács 1975-ben, 2003/1975. számú határozatával igazít a rendszeren, és bevezeti a 30 és 35 év, illetve 1500 és 2000 repült óra után adományozható fokozatokat. Kinézetük – leszámítva természetesen az óraszámot – analóg a többi fokozatéval, szalagjuk színe lila, illetve almazöld. A következő változtatás 1983-ban történik, egyrészt, szürke szalagszínnel, rendszeresítik a 40 év után adható fokozatot, másrészt újraszervezik és kibővítik a repült órák után adományozható fokozatok rendszerét (a 200-350-550-800-1500-2500 óra struktúráját 500-1000-1500-2000-2500-3000-3500 óra váltja), harmadrészt, a repült órás kitüntetések analógiájára, bevezetik az ejtőernyős ugrások után adható Szolgálati Érdemérmeket. Ami az 1984 utáni repült órás, illetve ejtőernyős ugrásos kitüntetéseket illeti, a fül egybevert az éremtesttel, a színezés technológiája pedig lehet hideg- és melegzománcos is. A repült órás kitüntetésekből ismertek tévesztéses és/vagy provizórikus példányok is, amelyeken a körirat A HAZA FEGYVERES SZOLGÁLATÁBAN. Létezik 45 év utáni fokozat is, ez azonban nagy valószínűséggel nem került adományozásra soha.

A Szolgálati Érdemérem 1964-től adományozható volt a Magyar Néphadsereg, a Határőrség, a Karhatalom, a Kormányőrség, a Rendőrség, a Tűzoltóság, valamint a Büntetés-végrehajtás állománya számára, 1966-tól ez kiegészült a Munkásőrség, 1977-től a Vám- és Pénzügyőrség, 1984-től pedig a Polgári Fegyveres Őrség állományával. A Magyar Néphadsereg adományozásaira mindvégig jellemző volt, hogy szalagsáv nélkül történtek, a többi fegyveres erőnél, fegyveres és rendvédelmi szervnél viszont szövet szalagsávot is mellékeltek a szettekhez.


Haza Szolgálatáért Érdemérem (Emlékérem)

Hiánypótlásnak szánták, dedikáltan katonai kitüntetésnek, végül a fegyveres erők és rendvédelmi szervek általános elismerésévé vált a Haza Szolgálatáért Érdemérem (Emlékérem). 33 évig adományozták, óriási példányszámban, így rengeteg típusa és változata ismert. Cikkünkben ezeket igyekszünk bemutatni.

1956-os típus

A Haza Szolgálatáért Emlékérmet – a honvédelmi miniszter előterjesztésére – a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 3552/IX.6./1956. számú határozata alapított, a jogszabály az 1956. évi Honvédségi Közlöny 6. számában, 1956. szeptember 5-én jelent meg (a sajtó egyébként már 1956. augusztus 25-ével beszámolt az új kitüntetés megalapításáról, a minisztertanács augusztus 23-i ülésének többi határozatával egyetemben). A kitüntetés kifejezetten katonai érdemek elismerésére alapíttatott; miként a határozatszöveg is fogalmaz: „A Minisztertanács a honvédelmi szolgálat ellátásában elért eredmények elismeréséül »A Haza Szolgálatáért« Emlékérem alapítását határozza el … Az emlékérmet a honvédelmi miniszter adományozza a Magyar Néphadsereg kötelékében szolgálatot teljesítő személyek részére.” Mélyebb indokolás hiányában csak valószínűsíteni lehet, hogy a Haza Szolgálatáért Emlékérmet egyfajta hiánypótlásnak szánták, orvosolandó azt a helyzetet, hogy a hatályos kitüntetésrendszer nem rendelkezett kizárólag a katonaállomány számára adományozható elismeréssel.

A három (arany, ezüst, bronz) fokozattal rendelkező kitüntetés a jogszabályi leírás szerint „36 mm átmérőjű, felül nyitott babérkoszorú, melynek felső két ágát szalag köti össze. A szalag felirata »A Haza Szolgálatáért«. A babérkoszorú alsó két szárát nemzeti színű szalag köti át. A koszorún két keresztbe fektetett géppisztoly van, melyre zománcozott csapatzászló van erősítve. A csapatzászló közepére a Magyar Népköztársaság címere van felerősítve. Az emlékérem anyaga tombak, aranyozva, ezüstözve, illetve bronz színben. Az emlékérmet tartó szalag színei az első fokozatnál narancssárga, a második fokozatnál világoskék, a harmadik fokozatnál világoszöld. Mindhárom szalag közepén függőleges irányban nemzeti csík van.” A minisztertanácsi határozatot a honvédelmi miniszter 40. számú parancsa alkalmazta a Magyar Néphadsereg vonatkozásában. Ennek értelmében az alapszabályt a parancsnokoknak 1956. szeptember 15-ig kellett ismertetniük a személyi állomány előtt. A parancs részletesen szabályozta a fokozatok kérdését, e szerint „az emlékérem egyes fokozatai ugyanannak a személynek több ízben is adományozhatók. Az emlékérem magasabb fokozatának adományozása esetén az adományozott tulajdonosa marad az előzetesen kapott alacsonyabb fokozatnak is.”

A kitüntetés első adományozásaira – a korabeli sajtó beszámolója szerint – a fegyveres erők napja alkalmából, 1956. szeptember 29-ével került sor. Az adományozások számáról, a fokozatok közötti megoszlásról azonban sajnos nem maradt fent információ, sem a sajtóban, sem a Hadtörténeti Intézet és Múzeum levéltárában. Annál inkább tudható, hogy 1956. október 20-ával 163 fő részesült az elismerésben; 46-an az arany, 59-en az ezüst, 58-an pedig a bronz fokozatot kapták kézhez. A Népszabadság 1956. október 21-i számának beszámolója szerint a kitüntetést a Magyar Néphadsereg Központi Tiszti Házában, Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, valamint Hazai Jenő vezérőrnagy, a honvédelmi miniszter helyettesének jelenlétében adták át, mégpedig az osztrák-magyar határon 1949-től felhúzott műszaki zár („vasfüggöny”) eltávolításának munkálataiban való részvételért. Még az is tudható, hogy a kitüntettek nevében „Popol Mihály őrmester mondott köszönetet”.

A vélhetően mindössze két alkalommal, a Magyar Néphadsereg összesen talán 2-3 száz katonájának adományozott 1956-os típusú Haza Szolgálatáért Emlékérem nem véletlenül számít tehát rendkívül ritkának. A típus elsődleges jellemzője a 8 mm magas, 7 mm széles 1949-es (Rákosi-) államcímer a zománcozott, a préselt éremtesthez szegeccsel rögzített csapatzászlón, a felső összekötő szalag sima felületű, tükörfelirat nélküli hátoldala, valamint hogy a két géppisztoly vége a hátoldalon ugyancsak sima felületű, nincs a csőszájféknek tükörrésze. Érdekesség, hogy a típust az Anyasági Érdemérem tokjában adományozták; vélhetően nem jutott idő saját doboz beszerzésére, legyártatására. Az 1956-os típus szalagja sötét tónusú, a fűzőszem fekete karika, a fűzőszembe vezetett felfüggesztés pedig bronzszínű kettős drót. A típust intenzíven hamisítják, ám – a gyűjtők szerencséjére – jellemzően gyenge minőségben. Jellemző például, hogy különféle olcsó jelvényekről szednek le Rákosi-címert, majd „operálnak fel” korai Kádár-kori Haza Szolgálatáért Emlékérem darabokra. De találkozni egészen nyilvánvaló hamisítványokkal is, például átcímerezett 1980-as évekbeli műgyantás darabokkal.

Ezen a ponton érdemes kitérni a „Kossuth-címerrel” ellátott darabokra, amelyek bár kétségtelenül léteznek, ám pontos hátterüket egyelőre nem sikerült rekonstruálni. A Kossuth-címert a NET 26. sz. határozata rendszeresítette 1956. november 12-ével, és az 1957. évi II. törvény törölte el 1957. május 23-ával. Elvileg tehát ebben a bő fél évben adományozhattak „Kossuth-címeres” Haza Szolgálatáért Emlékérmeket. A korabeli sajtóban ugyanakkor egyetlen említést sem sikerült találni, és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum levéltárában is mindössze egyetlen parancsot sikerült fellelni adományozásról ebből az időszakból. A honvédelmi miniszter – Révész Géza altábornagy – 17. sz., 1957. május 14-ével kelt parancsa értelmében Varga József honvéd „a Magyar Népköztársaság védelme érdekében kapott parancs végrehajtása közben Alsószölnök DNY területén aknatelepítés közben a katonai kötelmek végrehajtásával összefüggő baleset közben hősi halált halt … részére a »Haza Szolgálatáért Emlékérem« arany fokozatát adományozom”. Hogy maga a fizikális adományozás mikor és milyen címerrel ellátott kitüntetéssel történt, az persze kérdés, az viszont tény, hogy elvileg történhetett adományozás „Kossuth-címeres” éremmel, tehát a létező darabok nem feltétlenül kell, hogy prototípusok, kísérleti darabok, vagy éppen későbbi rekonstrukciók/reprodukciók/hamisítványok legyenek. Maguk a példányok egyébként mindenben identikusak a „Rákosi-címeres” kitüntetésekkel, leszámítva természetesen a címert.

1957-es típus

Minimális, ugyancsak kizárólag a címerrel összefüggésben álló változást hozott 1957 a kitüntetés történetében. Az 1957-es típus mindenben egyezik az 1956-ossal, kivéve hogy már a „Kádár-címer” ékesíti a zománcozott csapatzászlót. Minden bizonnyal az 1956-ban elkészített darabokat adományozták tovább, csak az új címerrel ellátva. Változatlan a szalag és a doboz is, utóbbi esetében – a címermatrica mellett – annyi módosítással, hogy a vattás betétbe külön kis fészket vágtak a műanyag szalagsávnak. Új szalagvariáció készült valószínűsíthetően 1958-tól; ezeknek a fűzőszeme bronz hatszög (ez a ringli a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem szalagjáról lehet elsősorban ismert).

Az 1957-es típus alá érdemes sorolni az 1960-as évek első felének Haza Szolgálatáért Emlékérmeit is, amelyek gyártástechnológiailag valamelyest különböznek a korai példányoktól. Ezeken a felső összekötő szalag hátoldalán jól olvasható az „A Haza Szolgálatáért” tükörfelirat, és a két géppisztoly végén is, ugyancsak a hátoldalon, kidolgozott a csőszájfék tükörrésze. A csapatzászló ugyanakkor továbbra is szegeccsel rögzül a préselt éremtesthez. Más a szalagjuk: világosabb tónusú, kevésbé sprőd, a fűzőszem pedig először fekete bakelit, majd fémszínű karika. Új tokot rendszeresítettek a kitüntetés számára: az Anyasági Érdemérem – átalakított – dobozát piros színű, kis méretű Kádár-címerrel nyomott, szövetbéléses betéttel ellátott tok váltotta, amelyben a kitüntetés mellett már gyárilag alakítottak ki fészket a műanyag szalagsáv számára is. Az utolsó sorozatokat az 1957-es típusból pedig már a jól ismert piros „egységdobozban” adományozták, elsősorban annak nagy méretű címerrel nyomott változatában.

Az 1964-es kitüntetésreform a Haza Szolgálatáért Emlékérmet sem hagyta érintetlenül. Bár szerkezeti átalakításra, mint a magasabb katonai elismerések, így a Vörös Zászló Érdemrend, a Vörös Csillag Érdemrend, a Kiváló Szolgálatért Érdemérem/Érdemrend, valamint a Szolgálati Érdemérem esetében, nem került sor, a kitüntetés nevét a kormány megváltoztatta. Miként arról a honvédelmi miniszter 1964. október 12-i keltezésű, 33. sz. parancsa beszámolt: „a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a Magyar Néphadsereg tábornokai, tisztjei, tiszthelyettesei, harcosai és polgári alkalmazottai részére – a harci és politikai kiképzés terén elért kiemelkedő eredményeik, teljesítményeik elismeréséül – a „Haza Szolgálatáért Emlékérem” (arany, ezüst, bronz fokozat) helyett a „Haza Szolgálatáért Érdemérem” (arany, ezüst, bronz fokozat) kitüntetést alapította”. A parancs rögzítette, hogy a kitüntetés adományozásával a honvédelmi miniszter által aláírt okirat és igazolvány jár, illetve hogy az egyes fokozatok ugyanannak a személynek „több ízben is adományozhatók”.

A névváltozás ugyanakkor még jó ideig nem hozott változást a kitüntetés fizikai megjelenésében, a Haza Szolgálatáért Érdemérem példányok még jó pár évig az 1957-es típus kategóriájába tartoztak.

1968-as típus

Valamikor 1968 körül ugyanakkor jelentősen megváltozott a Haza Szolgálatáért Érdemérem kinézete. Az 1968-as típus rendkívül jellegzetes; a kitüntetés hátlapja teljesen sima, nincs profilja, sem tükörfelirat, sem csőszájfék, sem semmi nem látszik rajta. Hogy esetleg új verőtövet állítottak üzembe, vagy a technológia változott meg, egyáltalán hogy a módosítás szándékolt volt-e, ez további kutatás tárgya, egy biztos, ezt a típust nagy számban gyártották, így a gyűjtők viszonylag könnyen hozzájuthatnak. Az 1968-as típust a nagy méretű nyomott címeres piros egységdobozban adományozták. Szalagja identikus volt a késői 1957-es típuséval.

1969-es típus

Nem volt hosszú életű az 1968-as típus, 1969-től már meg is jelent az új típus, amely, kinézetét, jellemzőit tekintve visszatért a késői 1957-es típushoz. A fő különbség a csapatzászló rögzítésének módja: a korábbi szegecses helyett stiftes. Az 1969-es típus, kisebb-nagyobb változtatásokkal, kitartott egészen 1989-ig, így az egyik legnagyobb példányszámban adományozott kitüntetésünk. A típusnak több változata is létezik, így valamikor 1971 környékén kiadnak egy olyan sorozatot, amelynél a felső összekötő szalag hátoldala – mint az 1956-os, illetve a korai 1957-es típusnál – sima felületű, tükörfelirat nélküli, illetve a csapatzászló színezési technológiája is változik, egyébként viszonylag későn, csak valamikor 1980 környékén, zománcosról műgyantásra (a műgyantásból is ismertek változatok, az 1980-as évek első felében még viszonylag jó a színezés minősége, ám az 1980-as évek végére „folyóssá” válik). A szalag az 1970-es évek végéig változatlan, utána viszont ennél a kitüntetésnél is rendszerbe kerül az alumínium pálcika felfüggesztés, illetve a mindenféle színű (bronz, ezüst, fekete, fehér, barna) fűzőszem. 1977-ig a kitüntetést a fa anyagú, utána a műanyag piros egységtokban adják.

Röviden a címerekről

Varga Ottó készített tanulmányt a Haza Szolgálatáért Emlékérem Rákosi-, Kossuth-, valamint korai Kádár-címeres típusáról, azzal az elsődleges céllal, hogy a hamisítványok felismerését elősegítse. A Kituntetesek.hu rendelkezésére bocsátott tanulmány szerint:

  • az 1956-os típuson a címer magassága a vörös csillag felső ágcsúcsától a szalag aljáig 8 mm, szélessége 7 mm, a Kossuth-címeres példányokon a címer magassága a pajzs felső részétől az aljáig 8 mm, szélessége 8 mm, a korai 1957-es típuson pedig a címer magassága a vörös csillag felső ágcsúcsától a szalag aljáig 8 mm, szélessége 7 mm.
  • Az 1956-os típuson, a Kossuth-címeresen, valamint a korai Kádár-címereseken a felső összekötő szalag hátoldalán nincs a feliratnak tükörrésze, az sima felületű. Miként a géppisztoly végén a csőszájféknek sincs tükörrésze. Jellemző még, hogy a felső összekötő szalag hátoldalán az alsó részen minimális a perem, vagy egyáltalán nincs.
  • Eltér a csapatzászló rögzítése is. A korai példányoknál a kerek furatban szegecses a rögzítés, míg a későbbi Kádár-darabokon a rögzítés stiftes, nincs a vége szétnyomva, nem üreges.