Gáti Ödön: egy fordulatos életút

Gáti Ödönnek fordulatos élete volt. 25 évesen megjárta a spanyol polgárháborút, 30 évesen részt vett a buchenwaldi koncentrációs táborban kirobbant lázadásban, 45 évesen pedig a rádiót és hite szerint a szocializmust védte. Volt ő partizán, munkásőr, székházgondnok és osztályvezető, egyszóval: Gáti Ödön élete maga a XX. századi magyar történelem. Hagyatékán – kitüntetésein, adományozóin, emlékérmein – keresztül bepillantást nyerhetünk ebbe az életbe.

Kevesen mondhatják el magukról, hogy két későbbi Nobel-díjas életét is megmentették. Gáti Ödön e kevesek közé tartozik. A lázadás 1945. április 11-én tört ki, miután a buchenwaldi koncentrációs tábor őrei a hírhedt Appelplatzra (gyülekezőtérre) parancsolták a szűk 20 ezer felnőtt mellett a lágerben fogva tartott mintegy 800 tizenéves fiút, azzal a céllal, hogy egy másik táborba „szállítsák át” őket. A főleg politikai foglyokból álló szervezett ellenállás úgy döntött, felveszi a harcot. A lázadás mindössze néhány óráig tartott, mivel Buchenwaldot még aznap elérték az amerikai csapatok. A 800 fiú „elszállítását” viszont sikerült megakadályozni. Köztük Kertész Imréét és Elie Wieselét. A lázadás során használt fegyverek tárolásáért – annak a 6. számú barakknak a parancsnokaként, amelynek a padlója alatt a fegyvereket rejtegették – Gáti Ödön felelt. Egyes beszámolók szerint emellett Gáti az egyike volt azoknak, akik a lázadás kirobbantását, a fiúk ki nem adását eldöntötték. Gátit így jellemezte a buchenwaldi lázadásról szemtanúk beszámolói alapján az 1958. október 22-i számában megemlékező Ország Világ képes magazin: „Gáti Ödön egyike volt a legleleményesebb, legkörültekintőbb barakkparancsnokoknak. Ezért szemelte ki a földalatti táborbizottság egy fontos és nehéz feladat megoldására.”

A későbbi leleményes barakkparancsnok 1913. augusztus 14-én született, Sátoraljaújhelyen, zsidó kispolgári családba, Groszman Ödönként. Apja Groszman Adolf cipészmester volt, anyját Roszt Szabinának hívták. Az 1930-as évek elejétől sütőipari munkásként dolgozott, tagja volt az Élelmezésipari Munkások Országos Szövetségének. A munkásmozgalomhoz 1936-ban csatlakozott, párttagságának kezdete pedig 1938-ra datálható. Életrajza szerint 1937-ben csatlakozott a spanyol polgárháborúban a köztársaságiak oldalán harcoló Nemzetközi Brigádokhoz, azon belül is a XIII. („Dombrowski”) Nemzetközi Brigádhoz, annak – Szalvai Mihály későbbi vezérőrnagy által vezetett – magyar zászlóaljához. A Honvédelmi Minisztérium 1947. november 8-i keltezésű, 24.006 számú, a „Spanyolországi Nemzetközi Brigádban viselt rendfokozatokat a honvédség nemtényleges állományában” elismerő rendeletéből kiderül, hogy rendfokozata őrmester volt. Sok „spanyolos” társához hasonlóan a nemzeti oldal győzelme után Franciaországba menekült, ahol internálták, ám ő visszaszökött Magyarországra. 1942-ben a Honvéd Vezérkar Főnökének különbírósága, hűtlenség vádjával, hét év börtönbüntetésre ítélte. 1944-ben, büntetőszázadban, a frontra került, ám innen is megszökött. Újra elfogták, így került először Dachauba, majd a már említett Buchenwaldba.

1945 után, meggyőződéses kommunistaként, számos poszton megfordult. 1945-ben a földművelésügyi miniszter az „a tejipari szakmát érintően szervezett egyeztető bizottság” póttagjának delegálta, tagja lett az Élelmezési Munkások Szakszervezete Központi Vezetőségének, de egyes források szerint ő volt a gondnoka a Magyar Dolgozók Pártja székházának. Állítólag részt vett az államosítások lebonyolításában is, de erre nézve a Kituntetesek.hu nem talált megbízható forrást. 1949 után üdülővezető, majd az Országos Sporthivatal gazdasági osztályvezetője volt. 1956 októberében részt vett a rádió védelmében. 1957-től egészen a haláláig a rádiónál dolgozott, az üzemgazdasági osztály vezetőjeként. Alapításakor, 1957-ben belépett a Munkásőrségbe, annak VIII. kerületi szervezetébe. 1957 júniusától a Nácizmus Magyarországi Üldözötteinek Országos Érdekvédelmi Szervezete (később: Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága) első elnökhelyettese, majd főtitkára volt. Ebben a minőségében számos nemzetközi eseményen képviselte Magyarországot. Részt vett a Magyar Partizán Szövetség munkájában is, az országos bizottság tagja volt. 1978. április 4-én hunyt el. A Farkasréti temetőben ravatalozták fel, végső nyughelye viszont a Kozma utcai zsidó temetőben található.

Gáti Ödön hagyatéka négy nagy kategóriába sorolható, amelyek életútjának négy nagy területét fedik le. Az első kategóriába a „spanyolos”, a másodikba a második világháborús kitüntetései és emlékérmei tartoznak, a harmadikba a magyarországi szocialista rendszer megteremtéséért és megmaradásáért folytatott küzdelmével, a negyedikbe pedig a munkájával, professzionális szakmai tevékenységével kapcsolatos tételek sorolhatók.

A „spanyolos” anyag

A „spanyolos” tárgyegyüttes kétségtelenül legerősebb darabja Gátinak – a kitüntetésből, annak szalagsávjából, tokjából, valamint a hozzátartozó adományozóból és igazolványból álló – Zalka Máté Emlékérem-szettje. A Zalka Máté Emlékérmet – a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének javaslatára – a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 1.106/1956. számú határozata alapította, 1956. október 20-ával, „a Spanyol Nemzetközi Brigádok megalakulása 20. évfordulója alkalmából.” A kifejezetten a „spanyolosoknak”, tehát a spanyol polgárháború magyar résztvevőinek szánt, a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség Partizán Tagozatának előterjesztése alapján odaítélt emlékérmet összesen 174-en vehették át a forradalom előestéjén, 1956. október 20-án, a parlament kupolacsarnokában megtartott ceremónián. A spanyol polgárháborúban a köztársaságiak oldalán mintegy 1200 magyar vett részt, közülük nagyjából 600-an estek el, 1945-öt pedig már csak mindössze 250-en élték meg. Számos „spanyolos” került 1945 után magas pozícióba, köztük Gerő Ernő, Münnich Ferenc, vagy éppen az 1949-es koncepciós perekben halálra ítélt és kivégzett Rajk László. Érdekesség, hogy a 20 éves évfordulót a hatalom erődemonstrációra szerette volna felhasználni, ám a forradalom keresztülhúzta az elképzeléseket, így az október 25-én a Sportcsarnokban (ma: Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok), nemzetközi delegációk részvétele mellett megtartani tervezett nagygyűlésre már nem került sor. Talán a Rákosi-korszak és egyes „spanyolosok” szoros kapcsolata az oka, hogy – szemben a tanácsköztársaságot méltató, arra emlékező kitüntetésekkel, emlékérmekkel, stb. – a Zalka Máté Emlékéremnek nem alakult ki kultusza a Kádár-korszakban, a hivatalos viselési sorrendre nem került fel, és a ceremoniális eseményeken sem igazán lehetett viselve látni.

A „spanyolos” anyag másik meghatározó darabja Gáti Ödön Dombrowski Emlékérme. Az 1863-as lengyel felkelésben, illetve az 1871-es párizsi kommünben meghatározó szerepet játszó Jarosław Dąbrowski lengyel tábornok után elnevezett emlékjelvényt a már említett XIII. Nemzetközi Brigád egykori önkéntesei kapták, a Zalka Máté Emlékéremhez hasonlóan ugyancsak a 20-ik évfordulóra, a megemlékezések lebonyolítására létrejött lengyel emlékbizottságtól. A „Por Vuestra Libertad y la Nuestra” (a ti és a mi szabadságunkért) spanyol nyelvű felirattal ellátott jelvény a lengyel állami pénzverdében készült, és egy kis méretű, viszonylag jellegtelen kinézetű dobozban került adományozásra. Hogy pontosan hányan kapták, arról a Kituntetesek.hu-nak nincs információja, ami viszont tudható, hogy a XIII. Nemzetközi Brigádban mintegy 5 ezer lengyel harcolt 1936 és 1939 között. Szorosan kapcsolódik a Dombrowski Emlékéremhez az ugyancsak lengyel „Medal Za Waszą Wolność i Naszą” (a ti és a mi szabadságunkért érem). A kitüntetést a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa alapította 1956. október 18-ával, a Zalka Máté Emlékéremhez és a Dombrowski Emlékéremhez hasonlóan szintén a 20-ik évfordulóra. Az elismerésben elsősorban a spanyol polgárháborúban a köztársaságiak oldalán harcoló lengyeleket részesítették, de – mint Gáti példája is mutatja – megkapták nem lengyel állampolgárok is. A kitüntetés Karol Świerczewski lengyel tábornokot ábrázolja, aki – Walter tábornok néven – a XIV. Nemzetközi Brigádot parancsnokolta 1936-1937-ben, majd később, már a második világháború alatt, illetve közvetlenül utána, a szovjetek védnöksége alatt meghatározó szerepet játszott a lengyelországi kommunista mozgalom és párt megszervezésében, katonai erejének kiépítésében, majd a hatalomátvételben. Érdekesség, hogy Gátinak a kitüntetést csak 1968. január 29-ével adományozták, tehát bő 11 évvel az alapítása után (a magyar viselési engedélyen a dátum vélhetően elírás, és az igazolványt 1968. február 4-ével állították ki).

A „háborús” anyag

A második kategória legmeghatározóbb darabja Gáti Ödön Magyar Szabadság Érdemrendje. A kitüntetést – minként az az adományozó szövegében olvasható – Gátinak a „magyar szabadság fegyveres kivívásában szerzett érdemei elismeréséül” adományozták, 1947. március 20-ával. A szett egyik érdekessége, hogy elírták Gáti nevét, aki az adományozón Gárdi Ödönként szerepel. Másik érdekessége, hogy míg az adományozó egy bronz fokozaté, maga a kitüntetés ezüst fokozat. Az ellentmondást az 1947. december 31-én elfogadott, 1948. január 16-án kihirdetett, 15/719/1947. számú miniszterelnöki rendelet oldja fel, amelynek értelmében „a Spanyolországi Nemzetközi Brigádok volt magyar önkéntesei közül a demokratikus eszmék szolgálatában és a magyar szabadság kivívása körül szerzett kiváló érdemeik elismeréséül … Gáti Ödön magántisztviselő … részére a korábban adományozott Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozata az Érdemrend ezüst fokozatával felcseréltessék”. A Magyar Szabadság Érdemrendet az 1946. évi VIII. törvénycikk alapította, két – ezüst és bronz – fokozattal, 1946. május 10-ével, „a független és demokratikus Magyarország megszületéséért és megerősítéséért, valamint általában a szabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben kimagasló polgári vagy katonai érdemeket szerzett szabadságharcosok megjutalmazására”. A kifejezetten magas elismerésnek számító, az első időszakban ténylegesen az ellenállási mozgalomban résztvevők számára – gyakran posztumusz – adományozott kitüntetés formáját a Magyar Köztársaság Minisztertanácsának 1947. március 5-i ülésén megváltoztatták; Gáti anyagában már az új típus látható.

Ugyancsak a második világháború alatt folytatott tevékenységéért kapta meg a „Medaille für Kämpfer gegen den Faschismus” (a fasizmus ellen harcolók érdemérme) elismerést. A kitüntetést a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) Minisztertanácsa alapította 1958. február 22-ével, és a német nemzetiszocializmus elleni küzdelem résztvevőit – ellenállók, politikai okokból fogvatartottak, emigránsok, stb. – honorálták vele. Az érdemérem előlapja Ernst Thälmann kommunista és Rudolf Breitscheid szociáldemokrata politikust ábrázolja, hátlapján pedig az NDK államcímere, valamint a „Vorwärts und nicht vergessen” (előre, és nem felejteni) körirat látható. Gáti 1960. szeptember 10-ével részesült az elismerésben. A szett érdekessége, hogy a dobozos kitüntetés, az adományozó és a viselési igazolvány mellett egy német nyelvű meghívó is a része, amely az 1960. szeptember 12-e este 8 órai, a „külföldi delegációk NDK-ban való tartózkodása alkalmából megtartott” fogadásra invitálja „Edmund Gati” urat. Háborús szerepéért a Szovjetunió is kitüntette Gátit, mégpedig a „Медаль «За боевые заслуги»” (harci érdemekért érdemérem) elismeréssel. A magyar viselési igazolványt a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1970. július 27-ére keltezte, a szovjet adományozás azonban minden bizonnyal valamivel előbb történhetett, de okirat sajnos nem maradt meg. A szovjetektől Gáti 1975-ben egy emlékérmet is kapott, „az antifasiszta harc” lezárultának 30-ik évfordulójára.

Különleges tárgyegyüttes a háborús kategórián belül a Gátihoz mint deportálthoz kapcsolódó emlékplaketteké. Piros színű tokban található a „La Médaille des Camps de la Mort” (a haláltáborok emlékérme) francia plakett, amely az 1944-1945-ben Buchenwaldban fogvatartott Pierre Provost francia képzőművész által a táborban titokban készített mintegy 50 metszet egyike alapján készült 1947-ben Párizsban, és amelyet az egykori buchenwaldi rabok kaptak emlékül.  A „N’oubliez jamais” (soha ne felejtsétek) felirattal ellátott, a buchenwaldi tábort ábrázoló emlékplaketthez kisalakú fénykép társul, amely az eredeti, nagyalakú eredetiségigazoló okiratról készült. Kék színű, patentos, a patinás milánói Johnson Medaglie éremgyártó manufaktúra nevével és címével ellátott éremtartóban került elő az Ellenállók Nemzetközi Szövetségének (Fédération Internationale des Résistants – FIR) emlékplakettje, amelyet a szervezet az 1969. november 15-18. között Velencében megtartott VI. kongresszusa alkalmából bocsátott ki. A szett érdekessége, hogy az éremtartóra egy Lidice emlékjelvényt tűzött rá minden bizonnyal maga Gáti. Egy egyelőre sajnos nem beazonosított emlékplakett is az anyag része; a piros éremtartóban található, a hátlapjával az éremtartóhoz ragasztott plakett tábort és fogvatartottat ábrázol, illetve a Delamare név (nagy valószínűséggel az alkotó neve) olvasható rajta. Végezetül a tárgyegyüttes része egy magyar emlékplakett is, amely az 1944. márciusi sátoraljaújhelyi börtönlázadásról emlékezik meg. Hogy Gátinak mi köze volt (volt-e köze) a közel 60 fogvatartott halálával végződő lázadáshoz és kitöréshez, arról a Kituntetesek.hu-nak nem áll a rendelkezésére információ.

A „szocialista” anyag

A szocialista berendezkedés megteremtéséért és megmaradásáért folytatott tevékenységének legeklatánsabb elismerése kétségtelenül Gáti Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem-szettje. A Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet a 25/1957. számú kormányrendelet alapította, 1957. április 21-ével, „az ellenforradalom leverésében, az ország rendjének megszilárdításában kifejtett tevékenység elismerésére”. Az alapító jogszabály értelmében az emlékérmet azoknak adományozhatták, akik 1. „az ellenforradalmi erők elleni harcban hősi halált haltak”, 2. „az ellenforradalmi felkeléssel szemben harcoltak, vagy az ellenforradalom elleni fegyveres harcot irányították”, 3. „a párt-intézőbizottságok, a rendőrség, a honvédség, a tanácsok által szervezett karhatalomba 1956. december 31-ig beléptek”. A Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet – 1957 és 1960 között – mintegy 20 ezren kapták meg. Gáti 1957. augusztus 18-ával részesült az elismerésben. A forradalom alatti pontos szerepe nem ismert, az anyagában ugyanakkor található egy emlékplakett, amely arra utal, hogy részt vehetett a rádió védelmében. A plakettet, amelynek felirata „eredményes munkáért, helytállásért 1956.X.23.–1957.XI.7.” 1957. november 7-ével kapta a Magyar Rádió és Televízió Elnökségétől. Ugyancsak ebbe az anyagba sorolhatók a Munkásőrség tagjaként kapott elismerései, így a Munkásőr Emlékérem, a Közbiztonsági Érem arany fokozata, a 10 éves Szolgálati Érdemérem, valamint a különféle oklevelek és dicséretek. Végezetül ebbe a tárgycsoportba érdemes sorolni Gáti két partizánjelvényét. Az MPBSZ feliratú jelvényt az 1945. május 23. és 1948. február 29-e között működő Magyar Partizánok Bajtársi Szövetsége bocsátotta ki tagjai számára. Az igazolvánnyal ellátott, dobozos Magyar Partizán Emlékérmet pedig a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 1.103/1954. számú határozata alapította 1954. december 5-ével, „Magyarország felszabadulásának 10. évfordulója alkalmából”. Az elismerést a Magyar Szabadságharcos Szövetség Partizán Tagozatának előterjesztésére adományozták a „rendszerhű” egykori ellenállóknak, eredetileg 1955. december 31-éig, ám az adományozást később idői limit nélkülire kiterjesztették.

Politikai jellegű általános kitüntetés, mégis talán a leginkább a harmadik kategóriába sorolható Gáti Ödön Szocialista Hazáért Érdemrendje. A Kádár-korszak emblematikus elismerésének számító „Szochazát” a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1966. évi 29. számú törvényerejű rendelete alapította, 1966. december 18-ával, „a felszabadulás előtt a forradalmi mozgalomban hazánk szocialista társadalmi rendjének megteremtése érdekében kifejtett és elismert kimagasló tevékenység kitüntetésére”. A szűk 10 ezerszer adományozott kitüntetés több előjoggal is járt, így a kitüntetett nyugdíját legalább havi 1600 forintban kellett megállapítani, a közalkalmazottakat megillető vasúti utazási kedvezmény járt neki, emellett továbbtanuló gyermeke az oktatási intézményekben való felvételnél kedvezményt élvezett. Gáti 1967. április 15-ével részesült az elismerésben. Szettjének érdekessége egy kis papírcetli, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy az iskolai kedvezmény igénybevételéhez szükséges igazolást a Népköztársaság Elnöki Tanácsának Titkárságától lehet igényelni.

 A „munka” anyag

Gáti Ödön nemcsak „spanyolos”, deportált és partizán volt, hanem a magyar társadalom és gazdaság értékteremtő tagja is. Ebbéli minőségében is számos elismerésben részesült. 1963. szeptember 4-ével a Munka Érdemrendet adományozták neki, 1972. november 17-ével pedig a Munka Érdemrend arany fokozatát. A Munka Érdemrend elődjét, a Magyar Munka Érdemrend és Érdemérmet az Országgyűlés alapította, 1948. február 25-ével, a „hároméves terv megvalósítása érdekében a mezőgazdaságban, iparban, közlekedésben, kulturális és szociális építőmunkában kiváló érdemeket szerzett magyar állampolgárok kitüntetésére”. Az érdemrendnek három – arany, ezüst és bronz –, az érdeméremnek egy fokozata volt. A kitüntetés formáját a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1950 szeptemberében megváltoztatta, majd 1953 tavaszán, immáron Munka Érdemrend néven, az elismerést egyfokozatúvá alakította. 1964-ben újra hozzányúltak a kitüntetéshez, amely ismét háromfokozatú lett. Gáti Ödön Munka Érdemrend-szettjének érdekessége, hogy bár még egyfokozatú, ám az a változat, amely egészen az 1960-as évek végéig rendszerben állt, 1964-től a háromfokozatú kitüntetés arany fokozataként. Ennek a tárgyegyüttesnek a része Gáti Felszabadulási Jubileumi Emlékérem-szettje is, amelyet 1970. április 4-ével kapott meg, 110 ezer adományozott-társával együtt. A rádiónál végzett munkájáért pedig bronz és ezüst törzsgárdajelvényben részesült, mégpedig 1965-ben, illetve 1972-ben. Végezetül az Országos Béketanács Elnöksége is kitüntette Gátit, 1975. május 9-ével, a Békemozgalom Kitüntető Jelvényével. A „Megvédjük a Békét” Mozgalom, a Béke Világtanács égisze alatt, 1949 júniusában indult, vezető szerve az országos tanács (Országos Béketanács) volt. A Békemozgalom Kitüntető Jelvényét 1970-től adományozták, a békemozgalomban kifejtett tevékenység elismeréseként. Gáti 1974-ben emléklapot is kapott az Országos Béketanácstól, a békemozgalom fennállásának 25-ig évfordulója alkalmából.


Magyar László áv. őrnagy: a rádió védője

A személyi anyagok különös szépségét – kitüntetéstörténeti jelentőségük mellett – emberi összefüggésük adja meg. Egy emberi életútba, sorsba tekinthetünk be általuk, indulatok, ítélkezés nélkül. Magyar László rendőr alezredes 1957. augusztus 15-ével részesült – posztumusz – a Vörös Zászló Érdemrend kitüntetésben. Cikkünk megmaradt zubbonyát és kitüntetéseit, a családi visszaemlékezéseket, valamint ezeken keresztül a keszthelyi döngölt padlós parasztházból a BM Belső Karhatalom Parancsnoksága pártbizottságának első titkári posztjáig jutó hithű kommunista életútját, és egyben egy csipetnyi magyar történelmet mutat be.

A golyó 1956. október 23-án este, 9 óra tájban érte Magyar László államvédelmi őrnagyot, közvetlenül a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai főbejárata előtt. A fejlövés az orvosi szakvélemény szerint azonnal végzett a családi visszaemlékezések szerint a rádió előtt összegyűlt tömeget békíteni próbáló, 31 éves államvédelmi tiszttel. Felesége, Fábián Rozália kerek egy hét keresés után találta meg férje holttestét, a Kerepesi úti (ma: Fiumei úti) temetőben. Magyar Lászlót először a Pestszentlőrinci temetőben temették el, 1956 novemberében, 1957 tavaszán viszont exhumálták, és állami temetés mellett a Kerepesi úti sírkert „56-os parcellájában” helyezték végső nyugalomra. Magyart a belügyminiszter 0021/1956. számú parancsával – posztumusz – alezredessé (mivel ekkor már nem léteztek államvédelmi rendfokozatok, ezért rendőr alezredessé) léptették elő, 1957. augusztus 15-ével pedig a Vörös Zászló Érdemrend, illetve 1957. augusztus 18-ával a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem elismerésben részesült.

A Vörös Zászló Érdemrendet az 1953. évi V. törvény alapította a fegyveres testületek tagjai számára, mégpedig „a Magyar Népköztársaság érdekeinek szolgálatában és azok elősegítésében, a szocializmus építése terén kimagasló érdemeiket szerzett személyek kitüntetésére”. Az igen kis számban adományozott kitüntetés – a Kituntetesek.hu gyűjtése szerint 1956-ig kevesebb mint tíz magyar állampolgár kapta meg – a forradalom után a kiemelt posztumusz elismerés szerepét töltötte be. 1957. augusztus 15-ével 11-en (Asztalos János vezérőrnagy, Fehér József alezredes, Kalamár József, Kállai Éva, Kupper Béla, Magyar László alezredes, Mező Imre, Papp József vezérőrnagy, Szabó Lajos ezredes, Sziklai Sándor vezérőrnagy, Turner Kálmán), 1957. november 17-ével pedig további öten (Hajós István, Horning Ferenc, Kriston Sándor, Matolcsi Gerzson, Sarkadi István) részesültek az elismerésben, mindannyian posztumusz, „az ellenforradalom alatti hősies helytállása elismeréséül” indokolással.

A Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet a 25/1957. számú kormányrendelet alapította, 1957. április 21-ével, „az ellenforradalom leverésében, az ország rendjének megszilárdításában kifejtett tevékenység elismerésére”. Az alapító jogszabály értelmében az emlékérmet azoknak adományozhatták, akik 1. „az ellenforradalmi erők elleni harcban hősi halált haltak”, 2. „az ellenforradalmi felkeléssel szemben harcoltak, vagy az ellenforradalom elleni fegyveres harcot irányították”, 3. „a párt-intézőbizottságok, a rendőrség, a honvédség, a tanácsok által szervezett karhatalomba 1956. december 31-ig beléptek”. A Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet – 1957 és 1960 között – mintegy 20 ezren kapták meg.

Magyar László 1925. szeptember 3-án született, Keszthelyen. Apja, Magyar Géza hentessegéd, anyja, Nagy Ilona napszámos volt, mindketten vagyontalan családból származtak. Magyar László kétéves volt, amikor néhány hónapon belül mindkét szülőjét elveszítette, egyiket balesetben, másikat tífuszban. Ezt követően anyai nagyanyja vette magához. 1938-ban cipésztanoncnak állt, Budapesten. 1944-ben, leventeként, behívták katonai szolgálatra, ahonnan azonban megszökött. 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba. Aktív pártmunkás volt, kezdetben falujáróként, sajtófelelősként, csoportbizalmiként dolgozott, később körzeti kádervezető-helyettesként tevékenykedett. 1949. április 1-jével vonult be tényleges katonai szolgálatra, a BM Határőrséghez, ahol a 6., majd a 9. határvadász-zászlóaljnál teljesített határszolgálatot. A pártmunkát itt sem hagyta abba, raj-, majd szakaszbizalmiként, sajtófelelősként, propagandistaként, párttitkárként dolgozott. 1950. május 1-jével a hathónapos Petőfi Politikaitiszt-képző Iskolára vezényelték, novembertől pedig, államvédelmi főhadnagyi rendfokozatban, az ÁVH Belső Karhatalom 1. Kiképzési Zászlóaljához került, politikai tisztként. Jellemzése szerint „Pártunk politikáját megérti, helyesen értékeli, és tud harcolni az ellenséges befolyás ellen. Becsületes, feltétlen megbízható.” 1951 és 1953 között elvégezte a Sztálin Politikai Tiszti Akadémia összfegyvernemi tagozatát. 1953 novemberében, immáron államvédelmi századosként, a 2. BM Belső Karhatalmi Ezred parancsnokának politikai helyettese lett. 1955 novemberében államvédelmi őrnaggyá léptették elő, 1956 elején pedig a BM Belső Karhatalom Parancsnoksága pártbizottságának első titkárává nevezték ki. A család visszaemlékezése szerint 1956. október 23-án reggel orvoshoz vitte 9 éves fiát, mert a gyermek belázasodott, majd, egyenruhába öltözve, bement a Szamuely Tibor laktanyába. A rádióhoz, az ottani államvédelmi katonák kérésére, délután indult el négy beosztottjával, lőszert vittek. Magyar önként jelentkezett a feladatra. A rádiót a VIII. kerület kis utcáin keresztül közelítették meg, majd a hátsó kerítést megbontva jutottak be az épületbe. Magyar László néhány órával később már nem élt.

A belső karhatalmat 1949-ben az Államvédelmi Hatóság szervezetén belül hozták létre. A rendőrségi karhatalmi egységekből, illetve toborzott hivatásos állományból Budapesten egy karhatalmi és egy őrségi zászlóaljat, vidéken pedig őrségi századokat hoztak létre. 1950-től egyre nagyobb volt a sorozott állomány aránya; elsősorban megbízhatónak tartott, munkás-paraszt családból származó fiatalok töltötték itt sorkatonai szolgálatukat. Feladatuk jellemzően objektumőrzés, -biztosítás volt, de részt vettek szökött személyek, határsértők elfogásában, természeti csapások elhárításában, vagy éppen a kötelező beszolgáltatás teljesítésének biztosításában. Az ÁVH-nak a Belügyminisztériumba olvasztását követően, 1953-tól, az immáron BM Belső Karhatalom néven futó szervezet is számos átszervezésen esett át. 1956-ban a BM Belső Karhatalom Parancsnoksága alá tartoztak a budapesti ezredek, továbbá egy karhatalmi-őrségi ezred Pécsett, valamint egy-egy zászlóalj Debrecenben, Győrött, Miskolcon, Szegeden és Szombathelyen. A forradalom alatt belső karhatalmi egységek harcoltak a Magyar Rádiónál, a Köztársaság téren, a déli vasúti összekötő hídnál, továbbá számos BM-objektumnál és egyéb üzemnél. A harcokban negyvenkilenc karhatalmi tiszt, tiszthelyettes, illetve sorozott katona esett el.

Magyar Lászlóról a Kádár-korszakban számos intézményt és kollektívát neveztek el, így viselte az ő nevét úttörő honvédelmi alegység Keszthelyen, szocialista brigád Oroszlányban, valamint munkásőrzászlóalj, illetve KISZ-alapszervezet Szombathelyen, illetve utóbbi városban az úttörőháznak is ő volt a névadója. A Magyar Éremgyűjtők Egyesületének keszthelyi csoportja kisplasztikát készíttetett Magyarról, Nagymágocson pedig utcát neveztek el róla. Anyaga, így egyenruhája, kitüntetései, kitüntetésadományozói, igazolványai, és számos egyéb, vele kapcsolatos tárgy – a család jóvoltából – a Szamuely Tibor laktanya csapatmúzeumába került, ahonnan a rendszerváltáskor, a zubbony és a kitüntetések kivételével, minden eltűnt. A zubbony és a kitüntetések a rendszerváltás óta újra a család tulajdonában vannak, az adományozókról és az igazolványokról pedig – még az 1970-es években készített – fénymásolat áll rendelkezésre.

Magyar László egyetlen megmaradt egyenruházati cikke egy 1951M ÁVH-tiszti zubbony, tropikál – könnyű nyári szövet – anyagból (a család beszámolója szerint a fésűs egyenruhájában temették), 1954 utáni, négyszög alakú, fémszálas szegélyezésű társasági hajtókával, fegyvernemi szegélyezésű ujjakkal. A zubbonyon 1951M ÁVH-őrnagyi váll-lapok találhatók, érdekességük, hogy köznapi – selyemszövésű – változatok. A jobb mellzseb fölött a Sztálin Katonai Politikai Akadémia végzettségi jelvénye, alatta az 1955-ös díszszemle jelvénye foglal helyet, cérnahurkokkal rögzítve. A bal mellzseb fölött, ugyancsak cérnahurkokon, található Magyar László négy eredeti kitüntetése (ezzel a kombinációval a zubbony eredetileg nem „futhatott”, hiszen a Vörös Zászló Érdemrend és a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem későbbiek, mint az egyenruha, ez alapján biztosra vehető, hogy a csapatmúzeumban rakták így össze a szettet). A sorban első helyen Magyar 1957. augusztus 15-ével – posztumusz – megkapott Vörös Zászló Érdemrendje, egy 1957-1969 között adományozott típus áll, amelynek fő jellegzetessége, hogy az 1954-es típus átalakításával (a Rákosi-címer helyére Kádár-címert rögzítettek, szegecseléssel) készült. Szalagja puha, selyemhatású, a fűzőszem barna karika. A második helyen álló, 1957. augusztus 18-ával – ugyancsak posztumusz – Magyar Lászlónak adományozott Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem a korai adományozásokra jellemző karakterjegyekkel bír, szalagja kemény, fűzőszeme bronz hatszög. A harmadik helyen látható Szolgálati Érdemérem elismerésben Magyar 1954. október 11-ével részesült, a zubbonyon függő példány ennek megfelelően fakó színű, kemény tapintású, fűzőszeme barna karika. A negyedik helyen található 1954. évi Dunai Árvízvédelemért Emlékérmet pedig 1954. szeptember 25-ével adományozták Magyar Lászlónak, a példány „kis szalagon” függ, fűzőszeme barna karika.

Mint korábban írtuk, az 1957-es Vörös Zászló Érdemrend-adományozások kivétel nélkül posztumusz történtek. Ezeknek az adományozásoknak a jellemzője, hogy nyelv alakú csattal ellátott, vörös színű, felülmatricázott, nagyfészkes betéttel ellátott tokban történtek, illetve hogy a kitüntetéshez csak szalagsávot mellékeltek, minit nem (egyes szettekben előfordul mini, szalagsávon, tűn, vagy frakkláncminiként, de ezeket később tették a szettekbe). Ugyanebben a tokban adományozták egyébként a Vörös Csillag Érdemrendet is egészen az 1950-es évek végéig.