Szocialista Munka Hőse

Az 1953-ban alapított Szocialista Munka Hőse úgy a Rákosi-, mint a Kádár-rendszernek a csúcskitüntetése volt. Összesen 107 személy kapta meg az elismerést, közülük Kádár János háromszor. A kitüntetést 36 évig adományozták, így számos típusa és változata ismert. Az alábbiakban ezeket igyekszünk bemutatni.

1953-as típus

A Szocialista Munka Hőse elismerést (kitüntető címet) az 1953. évi V. törvény alapította, jelvényét (a kitüntetést) pedig az 1953. évi 5. számú NET-határozat definiálta. E szerint a „Szocialista Munka Hőse kitüntető cím jelvénye 30 mm átmérőjű aranyozott fémből készült ötágú csillag, melynek közepén keresztben fekvő búzakalász és kalapács domborodik. A jelvény aranyszínű fémkeretbe foglalt téglalap alakú 13 mm széles és 20 mm hosszú meggyvörös színű szalagon viselendő”. A visszafogott kinézetű, tombak anyagú kitüntetés – az első 11 adományozásnál biztosan – egy kifejezetten jellegtelen, vörös borítású, „U” alakú drótcsattal ellátott fadobozban foglalt helyet, amelynek fedelét, szemben a korszak tokjaival, nem díszítette az 1949-es államcímer. Az elismerést három alkalommal (1953. október 24., 1954. január 30., 1954. március 8.) összesen 20 személynek adományozták. Az elismerés odaítélése automatikusan magával vonta a Magyar Népköztársaság Érdemrendje kitüntetés adományozását is. 1953. október 24-ével 11-en részesültek az elismerésben (Bihari Andorról és Mausz Péterről a korabeli filmhíradó is beszámolt). Az “első körös” kitüntetés jellemzője, hogy a szalag hátulján a feltűzőtűt – viszonylag slendrián módon – rávarrták a szalagszövetre, emiatt az előkerülő példányok jellemzően tű nélküliek. A további 9 adományozásnál viszont már egy “javított kiadást” kaptak kézhez az adományozottak, ezeknél a kitüntetéseknél a feltűzőtűt hozzáforrasztották a szalag fémvázához. A “második körös” kitüntetések egy részéhez, talán az összeshez (a kérdés eldöntése további kutatást igényel) új tokot rendszeresítettek. A leheletnyit kisebb méretű doboz fedele keretezett, közepét nagyméretű Rákosi-címer díszíti, csatja pedig – az 1954-es típus tokjáéhoz hasonlóan – már nyelv alakú.

1954-es típus

Az 1953-as struktúrát átfazonírozó 1954. évi 4. számú NET-határozat a Szocialista Munka Hősét sem hagyta érintetlenül. Miként a jogszabályszöveg fogalmaz: „a Szocialista Munka Hőse kitüntető cím jelvényének ötágú csillaga prizmás, szalagjának közepét pedig függőleges irányban 4 mm széles nemzeti- színű szalag osztja ketté”. Az új kitüntetést megint új tokban adományozták: a keretezett doboz fedelének közepén kisméretű Rákosi-címer foglal helyet, csatja nyelv alakú. Az 1954-es típust összesen 47-szer adományozták (Csányi Mihályról külön tudósítás is készült) 1954 és 1956 között. Az 1954-es típusnak több változata is ismert, a koraiak szalagja fakóbb, a későbbieké élénkebb színű, és a szalag közepén a trikolórsáv csíkozása is eltér (lsd. Mandics István szettje).

Ismert “hibrid” példány is (például Pióker Ignácé), amelynél az éremtest az 1953-as típus, viszont a szalag már a korai 1954-es. Ezeket a példányokat igen nagy valószínűséggel nem így adományozták, hanem a szalagok utólag lettek – annak érdekében, hogy a jelvény megfeleljen az új alapszabálynak – kicserélve.

Már jócskán a forradalom után, 1962-ben részesült a Szocialista Munka Hőse elismerésben Kádár János. A példány ismert, szalagja késői 1954-es, a csillag viszont ezüst anyagú, három beütővel (fémjel, névjel, nemesfém-hitelesítő jegye). Tokja sajnos eddig nem került elő, a korabeli fényképek alapján viszont ismert.

1965-ös típus

A szocialista kitüntetésrendszer 1964-es átfogó átalakítása érintette a Szocialista Munka Hősét is. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1964. október 9-i ülésén Kiss Károly titkár vetette fel, hogy a magas elismerést a továbbiakban aranyból kellene készíteni, mivel aktuális formájában a kitüntetés „silány”. Kiss ugyanakkor rögtön hangsúlyozta javaslatában, hogy mivel az általa bekért pénzverdei kalkuláció szerint az addigi 38 forintos darabonkénti előállítási költséggel szemben az arany anyagú változat 2300 forintba kerülne, ezért az új kitüntetés csak előremenően legyen adományozható. Mint fogalmazott: „ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt nyolc évben egy személy kapta meg Magyarországon a kitüntetést, s 1956 előtt 68 személy (ez tévedés, 67 személy részesült az elismerésben – a szerk.), a javaslatom az, hogy visszamenőleg ne kerüljön kicserélésre. Ez 158 ezer forintba kerülne”. Kiss javaslatát egyhangúlag elfogadta a Népköztársaság Elnöki Tanácsa.

Ennek megfelelően az egyébként minden egyéb tekintetben az 1954-es típusra hasonlító 1965-ös típus már 14 karátos aranyból készült. Az éremtestet – a fülén – három beütővel látták el: a nemesfém-hitelesítő „B” hivataljegyével, „PV” névjellel, valamint az 1937-es törvénynek megfelelő (az új fémjeltörvény csak 1966. január 1-jével vált hatályossá) farkasfejes aranyfémjellel. A szalagváz viszont tombak.

Az 1965-ös típust Martin János vasöntő és Nagy Dezső vájár kapták meg először, mégpedig 1965. március 21-ével, majd még Münnich Ferenc, 80-ik születésnapja alkalmából, 1966. november 16-ával, valamint Dobi István, munkássága elismeréséül, 1967. április 19-ével. Érdekesség, hogy az 1965-ös típust adományozták Czender Józsefnének is. A Signum Laudis fórumon bemutatott példány érdekessége, hogy tíz évvel a gyártását követően, két későbbi sorozat után, 1975-ben adományozták ki. A valószínű magyarázat, hogy 1975-ben elfogyott az előre legyártott széria, és az egy, a NET-en bent maradt 1965-ös példányt “vetették be”.

Az 1965-ös típusnak léztezik „ÁP” gyárjellel ellátott, tombak anyagú változata is. Ezek cserecélokat szolgáltak, mégpedig az 1953-as típus adományozottjai számára, akik még a piros szalagos, nem prizmás alakú jelvényt kapták meg, amely nem felelt meg az 1954-től aktuális kitüntetés-alapszabálynak. Ilyen jelvény található például az elismerésben 1953-ban részesülő Tóth László sztahanovista traktoros hagyatékában.

Az 1965-ös típust keretezett, bordó bőr borítású, lekerekített sarkú, nyomógombos, fehér plüss anyagú béléssel ellátott, emelvényes szerkezetű tokban adományozták.

1972-es típus 1972-es változata

Öt év szünet után 1972-ben adományozták újra a Szocialista Munka Hősét. 1972. május 30-ával öt személy részesült az elismerésben, köztük, 60-ik születésnapja alkalmából, Kádár János. Az 1972-es adományozásoknak két specialitása is van. Egyrészt a szalag fémalapja eltérő szerkezetű, nem váz, hanem csak két (alsó és felső) keret, amelyeket maga a szalagszövet tart össze, a rögzítőtű pedig a felső kereten foglal helyet. Másrészt eltér a szalagszövet is: a trikolórsávban a piros-fehér-zöld csíkok egyező szélességűek, szemben a korábbi megoldással, ahol a piros és a zöld jóval keskenyebb volt. Az éremtesten három beütő (nemesfém-hitelesítő “H” hivataljegye, “PV” névjel, 1966. január 1-je utáni lófejes 14 karátos aranyfémjel) található, illetve az alsó szalagkeretben is van fémjel. A változatot bordó bőr borítású, horgony formájú csattal ellátott tokban adományozták, amelyben emelvényes szerkezetű, fehér vagy bordó – utóbbi vélhetően a politikai adományozásokra volt jellemző – plüss anyagú bélés kapott helyet.

1972-es típus 1975-ös változata

A következő adományozásokra 1975-ben került sor; összesen heten részesültek az elismerésben. Az 1975-ös változat valamelyest eltér az 1972-estől, egyrészt a színe zöldesebb, másrészt a szalagszövetet tartó alsó és felső keret vaskosabb, harmadrészt más a szalagszövet is, amelyet összevarrtak, hogy ne csússzon szét az alsó és a felső keret (talán az 1972-es megoldást, mivel az éremtest eléggé tudott “lifegni”, nem találták praktikusnak), illetve a trikolór sáv mintázata visszatért az 1972 előttihez: a piros és a zöld csík újra vékony lett. Az 1975-ös adományozások az 1972-esekkel identikus tokban történtek.

1972-es típus 1977-es változata

1977-ben négy személy részesült az elismerésben. Az 1972-es típus 1977-es változatánál a szalag fémalapja – bár a rögzítőtű továbbra is a felső kereten található – némileg eltérő szerkezetű, mint korábban: az alsó és a felső keretet már nem csupán a szövetanyag tartja össze, hanem – középen üres, tehát csak alsó, felső, bal- és jobboldali keretből álló – összeforrasztott vázat alkotnak. Eltér a rögzítőtű zárszerkezete is, amely a korábbiaktól eltérően zsanéros. A szalagszövet viszont azonos az 1972-es típus 1975-ös változatáéval, kivéve, hogy a hátoldalon a varrás a szalag alján helyezkedik el, míg az 1975-ösnél felül. Az 1972-es típus 1977-es változatának jellemzője, hogy csak egy beütővel rendelkezik, mégpedig a 14 karátos – lófejes – fémjellel. Változik a tok: a jelvényt immáron bordó műbőr borítású, kagyló alakú csattal ellátott, nem emelvényes szerkezetű dobozban adományozzák. Ugyanezt a változatot adományozták 1978-ban Pothornik Józsefnek (a szettet a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi). Illetve ezt a változatot kapta Kádár János is, mégpedig 1982-ben. A magángyűjteményben található szett egy beütővel rendelkező 1977-es változatú jelvényből, valamint exkluzív kivitelű, igazi bőr borítású, emelvényes szerkezetű, kagyló alakú csattal díszített tokból áll.

1972-es típus 1981-es változata

A következő adományozási hullám 1981-re datálódik. Abban az évben nem kevesebb, mint nyolc személy részesült a magas elismerésben. Az 1981-es változat majdnem analóg az 1977-essel, az egyik különbség, hogy újra három beütővel (“PV”, “H”, lófej) rendelkezik, illetve nagyon picit változik a tű zárszerkezete is, a zsanérost rugós megoldás váltja. Az adományozások fejsze alakú csattal ellátott, nem emeletes szerkezetű, műbőr borítású – a Magyar Népköztársaság Hőséével identikus – tokban történtek.

1983-as típus

1983-ban öten kapták meg a magas elismerést. Az 1983-as típus – ez önálló típusnak tekinthető, hiszen több ponton jelentősen eltér az addigiaktól – egyik fő jellemzője, hogy a csillagot díszítő kalapács-búzakalászt forrasztással, és nem szegecseléssel rögzítették az éremtesthez, a másik pedig, hogy a szalagszerkezet visszatért az 1972 előtti megoldáshoz, azaz nem üres keret (alsó-felső vagy alsó-felső-oldalsó), hanem teli fémalap, amelynek a közepén található a feltűzőtű. Ez a fémalap egyébként ugyanaz, mint a Magyar Népköztársaság Hősénél, csak a Szocialista Munka Hőse szalagszövetével borítva. A csillag 14 karátos arany, a szalagalap viszont tombak.

Az 1983-as változatból 1983-ban ötöt, 1986-ban ötöt, 1988-ban pedig még egyet adományozott ki a NET. Az 1983-as típus adományozásai az 1972-es típus 1981-es változatának tokjában, illetve “ragacsos” műbőr borítású, emelvényes szerkezetű, kagyló és/vagy fejsze alakú csattal ellátott dobozban történtek.

Ötvözés

Az 1965-ös típus, az 1972/1972-es típusváltozat, valamint az 1983-as típus sárgás árnyalatú, míg az 1972/1975-ös, az 1972/1977-es, valamint az 1972/1981-es típusváltozatok inkább zöldes árnyalatúak. A különbség oka az eltérő ötvözés: a magas réztartalom sárgás, a magas ezüsttartalom zöldes árnyalatot eredményez. A magyarországi aranyötvözet-szabályozás egyébként a következő 585-ös aranyfinomságú összetételeket (arany-ezüst-réz ezredrész) tett lehetővé: 585-59-356 (vörös arany), 585-104-311 (vörösessárga arany), 585-207,5-207,5 (sárga arany), 585-277-138 (zöldessárga arany), 585-385-30 (zöld arany). Érdekesség, hogy pénzverdei források beszámolója szerint az 1970-es évek közepéig a Szovjetunióból, utána egy ideig viszont Iránból érkezett az arany az Állami Pénzverőhöz. A visszaemlékezések szerint a színarany 25 kg-os tömbökben érkezett Ferihegyre, és onnan szállították őket a pénzverdébe olvasztásra.


Mandics István: a szabolcsi szocialista munka hőse

A célgyűjtés a gyűjtői lét egyik csúcsélménye. Megtalálni az adományozottat, a családját, kézbe venni, netán a kollekcióba beemelni egy darab történelmet – egyszerre nemes, történelemmegőrző és csodálatos, élménygazdag aktus. Komiszár Dénes az 1949-1989 közötti időszak egyik legritkább kitüntetését, egy Szocialista Munka Hősét kutatott fel célgyűjtéssel. Mandics István, a Nyíregyházi Sertéstenyésztő és Hizlaló Vállalat I. számú telepének vezetője 1955. március 8-ával részesült a magas elismerésben. Kitüntetése különösen izgalmas falerisztikai szempontból, hiszen az 1953-1956 közötti Szocialista Munka Hőse-adományozások közül a legritkább típusváltozatnak számít. 1953-ban 11, 1954-ben 39 adományozás történt, 1955-ben viszont csak kilenc, 1956-ban pedig nyolc. A pontos eloszlást ugyan nem ismerjük, de valószínűsíthető, hogy az 1953-as típusból 20, az 1954-es típusváltozatból – ideértve egy-két „hibrid”, azaz 1953-as csillagból és 1954-es szalagból álló példányt – 30, az 1955-ösből pedig 17 adományozás történt. Az 1955-ös típusváltozat a szalagjában tér el az 1954-estől, a szalagszövet színe fakóbb, textúrája sprődebb, a piros-fehér-zöld trikolór sávok a szalag közepén pedig egyforma szélességűek. Ami Mandics István – helytörténeti szempontból kiemelten izgalmas – anyagát illeti, különösen jó hír, hogy, Komiszár Dénes hathatós segítségével, méltó helyére, a nyíregyházi Jósa András Múzeumba került. Az alábbiakban közöljük Komiszár Dénes beszámolóját a kutatásáról, valamint a Mandics István-anyagról készült képeket.

Próba-szerencse

A Magyar Közlöny 1955. március 12-i, 29-i száma közölte, hogy „A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa kiváló munkája elismeréséül Mandics Istvánnak, a Nyíregyházi Sertéstenyésztő és Hizlaló Vállalat I. számú telepe vezetőjének a Szocialista Munka Hőse címet és ezzel egyidejűleg a Magyar Népköztársaság Érdemrendje kitüntetést adományozza.” Amikor ezt megtaláltam néhány éve egy korabeli közlönyben, gondoltam egy merészet és nagyot: felhívást tettem közzé a Kelet-Magyarország napilapban – próba szerencse alapon, keresve Mandics Istvánt, vagy családját és a kitüntetéseket. A cikk megjelenése után pár nappal hívott az egyik újságíró a laptól, hogy jelentkezett Mandics Ottília, a leánya, és szeretné felvenni velem a kapcsolatot. Erre aztán végképp nem mertem gondolni, hogy ez ilyen gyorsan fog menni, hiszen szinte semmi esélyt nem adtam arra, hogy élnek még hozzátartozók.

Mint egy kisgyerek

Természetesen megtörtént a kapcsolatfelvétel, megbeszéltük a találkozó idejét és helyszínét. Elöljáróban annyit elmondott, hogy 1956-ban a családot sok megpróbáltatás érte, és ez a kitüntetéseken is meglátszik, illetve van, ami már meg sincs… Kissé nehéz szívvel hallgattam ezt, és mint egy kisgyerek, aki a karácsonyi ajándékra vár, kérdeztem a telefonban, hogy: „Ugye azért a Szocialista Munka Hőse megvan?” Kis szünet után, kedves hangon megnyugtatott, hogy igen, megvan és a doboza is.

Ez a valóság

A megbeszélt helyen és időpontban valóban megtörtént a találkozó, egy nejlonszatyorból előkerültek a relikviák, kissé remegő kézzel fogtam kezembe a darabokat és dokumentumokat. Mikor a csatos kis piros dobozra került a sor, már nagyon dobogott a szívem a torkomban, mert valóban úgy éreztem, mintha az Aranygyapjas Rend következne. Mikor kinyitottam, és megláttam a vörös szalagos, kalapácsos-búzakalászos arany csillagot, alig hittem, hogy ez a valóság. Volt még hozzá az eredeti, Dobi István által aláírt adományozó okirat – 1955. március 8-i dátummal – és a viharvert Magyar Népköztársaság Érdemrendje pótolt, összeeszkábált szalaggal és hiányzó kalapáccsal, búzakalásszal. A csomagban volt még néhány irat, bizonyítvány és fénykép, köztük az, amelyiken Mandics István a Magyar Népköztársaság Érdemrendjét és a Kiváló Dolgozó csillagot viseli, de a „szocmunkát” nem.

Megérte!

Pár percem volt csupán arra, hogy néhány fotót készíthessek a telefonommal a tárgyakról, mivel a család úgy döntött javaslatomra, hogy az anyag a nyíregyházi Jósa András Múzeumba kerül tartós letétként. És én nagyon boldog voltam. Hiszen sikerült némi részt vállalnom abban, hogy ezek a ritka kortörténeti dokumentumok közgyűjteménybe kerüljenek tudományos feldolgozásra és publikációkhoz, kiállításokhoz, megmentve őket a végső szétszóródástól. Tudtam, hogy megérte közzétenni a felhívást…

Komiszár Dénes


Magyar Népköztársaság Zászlórendje

A Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetéscsaládot az 1956. évi 17. számú tvr. alapította. Az 1953-ban megszüntetett ötfokozatú Magyar Népköztársasági Érdemrend kitüntetéscsalád utáni űrt volt hivatott betölteni protokollkitüntetésként. A kitüntetés adományozása több alapszabály-módosítást, átstrukturálást, illetve átnevezést követően 1991-ben szűnt meg. A kitüntetés 34 éves története során több típus és változat keletkezett, ezeket kívánjuk az alábbiakban bemutatni.

1957-es típus

Az 1956. évi 17. számú tvr. 5+1 adományozható fokozattal alapította a kitüntetéscsaládot. Az I. (rubinokkal ékesített), II., III. és IV. fokozatok szalag nélküli csillag formátumúak, míg az V. fokozat szalagos kitüntetés. Emellett alkalmilag adományozható volt a gyémántokkal ékesített I. fokozat is, ezt elsősorban külföldi államfők, valamint nagy tekintélyű protokollvendégek kapták. Érdekességként megjegyzendő, hogy a kitüntetés első adományozásaira csak 1957-ben került sor. A két első fokozat ekkor szigorúan diplomáciai jellegű volt, kizárólag külföldiek számára adományozták. A II.-V. fokozatok pedig, mivel semmilyen pártállami jelképet nem hordoztak magukon, alkalmassá váltak egyházi személyek kitüntetésére, így az egyházzal való megbékélés jegyében ez időben nagyszámú adományozások történtek az ún. „békepapok” számára.

Az első típus éremteste gyártójelzett ezüst. A zászló tűzzománc (ez a kitüntetés története során mindvégig változatlan marad). A kitüntetés hátlapján a zászlórögzítésre szolgáló anya gömbölyű formájú. A két I. fokozat koszorúin elhelyezett drágakövek ekkor még meglehetősen kisméretűek, az őket befogó kehely mérete is kicsi, emiatt a gyűjtői társadalom ezeket a korai példányokat „kiskelyhesként” is szokta emlegetni. A II. és III. fokozat koszorúja viszont jelentősen nagyobb méretű, mint a későbbi példányoké. A IV. fokozat paramétereiben egyezik a III. fokozattal, ám itt a babérkoszú levelei zöld zománcot kaptak. Az V. fokozat nemzeti trikolóros szalagon függ, ezeknek a szalagoknak a felfűző szeme réz hatszög. A kitüntetéshez gyakran járt a kitüntetést kicsinyített formában mintázó frakkláncminiatűr. A kitüntetések ez időben kagyló formájú csattal ellátott, bordó bőrborítású reprezentatív dobozban foglaltak helyet.

1965-ös típus

Az 1963. évi 35. tvr. megszüntette a IV. és V. fokozatot. Ezzel párhuzamosan, 1965-től az éremtestet már nem fémjelzett ezüstből, hanem tombakból verték. Az új kitüntetések emellett formailag is változtak. A két I. fokozatnál az előző típushoz képest a drágakövek és a befogó kehely mérete jelentősen nőtt; nem véletlenül nevezi ezt a típust a gyűjtői szaknyelv „nagykelyhesnek”. A II. és a III. fokozatoknál pedig csökkent a koszorúméret, így azok már nem körbeölelik a zászlót, hanem kissé alá futnak. Mindegyik fokozatnál módosult a hátlapon a rögzítő anya, kúpos formájúvá vált. Az adományozásoknál továbbra is frakkláncminiatűr egészítette ki a szettet. A kitüntetések kezdetben az előd dobozában kerültek adományozásra, ám rövidesen egy új, piros bőr borítású, belül emelvényes, illetve vörös plüssborítású fészekkel ellátott dobozcsalád állt rendszerbe. A dobozok többféle csattal készültek.

1975-ös típus

Az 1965-öst 1975-ben váltotta az új típus. Ezt a családot már bordó műbőr borítású, bordó, később vörös bársonybéléses, fejsze, illetve kagyló formájú csattal ellátott dobozban adományozták. Az 1975-ös típusnál jelent meg az aranyszínű feltűzőtűvel ellátott (ez az 1980-as évek második felében krómszínűre változott), nemzeti trikolór színű szalagsáv, amelyen a kitüntetés miniatűr mása kapott helyet.

1976-ban, az 1976. évi 3. törvényerejű rendelettel a kitüntetéscsalád jogi megreformálásáról is rendelkeztek. A fokozatok eltűntek, a 3+1 fokozatú kitüntetéscsaládot négy önálló kitüntetés váltotta fel. Ezek a Magyar Népköztársaság Gyémántokkal Ékesített Zászlórendje, a Magyar Népköztársaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendje, a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje, valamint a Magyar Népköztársaság Zászlórendje. Említést érdemlő formai változáson kizárólag a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje esett át, amely – mint a neve is mutatja – az előd aranyszínű koszorújához képest zöld zománcleveleket kapott.

A rendszerváltást a kitüntetés túléli, neve Magyar Köztársaság Zászlórendjére módosul, ám 1991-ben végül megszüntetik.


Magyar Népköztársaság Hőse

A Magyar Népköztársaság Hőse kitüntető cím a szocialista korszak ikonikus elismerése volt. Az 1979-ben alapított kitüntetést mindössze négyen kapták meg, de közülük is csak egyetlen magyar, Farkas Bertalan. Az elismeréssel kapcsolatban rengeteg legenda kering, ezekben próbálunk meg rendet tenni.

Előzmények

A kezdetek vélhetően egészen az 1950-es évek első feléig nyúlnak vissza, az ún. harmadik világháborús kitüntetések gondolatának a megszületéséig. Mint ahogy az Makai Ágnes, Sallay Gergely és Solymosi József „Szigorúan titkos! A magyar népköztársaság háborús kitüntetései” című publikációjából kiderül, a Magyar Népköztársaság Hősének az előképe – funkcióját, azaz a hősies helytállás elismerését mindenképpen – valószínűsíthetően Farkas Mihály hadseregtábornokhoz, honvédelmi miniszterhez köthető. Vélhetően ő volt ugyanis az, aki utasítást adott arra, hogy tervezzék meg az egy esetlegesen kirobbanó harmadik világháború során adományozható kitüntetéseket. Legalábbis erről számolt be jó negyven évvel később Pakurár István kitüntetéstervező, akihez a tervezési feladat került. Pakurár beszámolója szerint a tervek közül végül csak egy kitüntetés öltött adományozott elismerés formájában testet, mégpedig a Magyar Népköztársaság Hőse. Hogy a tervezés folyamata mit jelentett, készültek-e konkrét grafikák, vagy esetleg csak Pakurár fejében léteztek az elképzelések, nem tudni.

Jó 15 évvel később viszont már dokumentumokkal, sőt konkrét grafikai tervekkel alátámaszthatóan foglalkoztak a háborús kitüntetésekkel, köztük a sorozat csúcselismerésével, a Magyar Népköztársaság Hősével. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Numizmatikai Gyűjteményében megtalálhatók Pakurár eredeti 1967-es grafikai tervei az elismerésről, rögtön öt változatban. Az alapelrendezés (a nemzeti színeket valamilyen módon felvonultató szalag + ötágú csillagot formázó éremtest) mindegyikben közös, eltérés a szalag konkrét mintázatában, illetve a két díszítő motívum (1957-es államcímer, keresztbe fektetett puskák) pozíciójában mutatkozik. A döntéshozók választása végül a terveket felvonultató táblán a középső (harmadik) pozíciót elfoglaló tervezetre esett, azaz amelyen farkasfogak formájában jelennek meg a szalagon a nemzeti színek, illetve amelyen államcímer a díszítő elem, mégpedig a szalagon.

Hogy a grafikai tervek mentén készültek-e fizikális (bemutató-) példányok, és a döntést ez alapján hozták-e meg, ez a kérdés további kutatást igényel. Az biztos, hogy elő-előkerülnek olyan darabok, amelyek valamelyik meg nem valósult változatot mintázzák, ezek hitelessége azonban erősen kétséges. Mint ahogy továbbra is nyitott kérdés, hogy az elfogadott tervek alapján pontosan mikor és milyen célból készítették el a teljes harmadik világháborús sort, ideértve a Magyar Népköztársaság Hőse mellett a Magyar Szabadság Érdemrend-, a Vörös Csillag Érdemrend-, valamint a Bátorságért Érdemérem-sort, illetve a Háborús Emlékérmet. Zeidler Sándor visszaemlékezése szerint a kitüntetések már 1970 körül léteztek, egy magángyűjtőnél található harmadik világháborús sorhoz viszont olyan feljegyzés társul, amely szerint a sort Kornidesz Mihály kb-tag kapta véleményezésre, majd küldte vissza a Honvédelmi Minisztérium kitüntetési osztályának. Márpedig Kornidesz 1980-ban lett csak kb-tag.

Az említett sorban mindenesetre megtalálható egy Magyar Népköztársaság Hőse-példány, amelynek az anyaga aranyozott ezüst (az aranyozás igen gyenge minőségű, emiatt a csillag színe szinte fekete az oxidációtól), és csupán egy beütő, mégpedig az 1966. január 1-jétől érvényes törvény szerinti, a 925-ös finomságot jelölő ezüstfémjel található benne. A szalagja tombak.

Az „űrhajós-kitüntetés”

A Magyar Népköztársaság Hősének kérdését az 1967-ben megszületett Interkozmosz-programmal összefüggésben, az 1970-es évek végén melegítették fel újra a döntéshozók. A kelet-európai országok közös űrkutatási programjának keretében várható volt ugyanis, hogy előbb-utóbb magyar űrhajós is az űrbe juthat, és mivel a Szovjetunióban az űrrepülés végrehajtásáért a Szovjetunió Hőse elismerést adományozták, ezért ennek megfelelően létre kellett hozni – vagy legalábbis a döntéshozók így érezték – egy analóg magyar kitüntetést is. Hogy az elismerés mennyire az űrkutatási programhoz kapcsolódott, jól mutatja, hogy Czinege Lajos honvédelmi miniszter a NET 1979. április 27-i ülésén, a jogszabályi környezetről szóló vitában, egészen konkrétan „űrhajós-kitüntetésnek” titulálta a Magyar Népköztársaság Hősét. Kis színes, hogy a jegyzőkönyv tanúsága szerint a minisztert Katona Imre országgyűlési képviselő kedvesen, de határozottan korrigálta, miszerint „az új kitüntetés a legmagasabb magyar kitüntetés, amely nem csak űrrepülésért adományozható”. A vita egyébként arról folyt, hogy a kitüntetés alapításáról szóló jogszabályokat hozzák-e azonnal nyilvánosságra; Czinege azon az állásponton volt, hogy addig „ne hirdessék ki a kitüntetést”, amíg az űrrepülést sikeresen végre nem hajtották. A honvédelmi miniszter javaslatát, Kádár határozott állásfoglalása után, végül elvetették.

Ennek megfelelően a Magyar Közlöny 1979. május 9-i számában ki is hirdették az 1979. évi 7. számú törvényerejű rendeletet „a Magyar Népköztársaság Hőse kitüntetés és kitüntető cím alapításáról”. Miként az alapszabályt tartalmazó 9/1979. számú NET-határozat fogalmaz: „A Magyar Népköztársaság Hőse kitüntetést és kitüntető címet a haza fegyveres szolgálatában tanúsított kiemelkedően hősi helytállás, illetőleg űrrepülés végrehajtásával szerzett rendkívüli érdem elismeréseként lehet adományozni.”  Az alapszabály tartalmazza a kitüntetés leírását is, e szerint „a Magyar Népköztársaság Hőse kitüntetés és kitüntető cím jelvénye 30 mm átmérőjű, aranyból készült prizmás csillag. A jelvény aranyszínű fémkeretbe foglalt, téglalap alakú, 15 mm széles és 20 mm hosszú, meggyvörös színű szalagjának jobb és bal oldalát 2,5 mm szélességű és mélységű, fehér és zöld háromszögek szegélyezik. A szalag közepére a Magyar Népköztársaság 6 mm átmérőjű, fémből készült, aranyszínű dombornyomású címere van felerősítve.” Az új elismerést a jogalkotó egyenrangúvá tette a Szocialista Munka Hősével, illetve nyugdíj-kiegészítést is hozzárendelt, mégpedig havi 2.000 forint értékben.

Adományozás ugyanakkor bő egy évig nem történt, hiszen végül az első közös szovjet-magyar űrrepülésre 1980. május 26.-június 3. között került sor. Az 1980. május 26-ikán kilőtt Szojuz-36 Föld körüli pályára juttatta Farkas Bertalan és Valerij Nyikolajevics Kubászov űrhajósokat a Szaljut-6 űrállomás felé. Itt fogadta őket Leonyid Ivanovics Popov és Valerij Viktorovics Rjumin szovjet űrhajós. 1980. június 3-ikán Farkas és Kubaszov visszatért a Szojuz-35 űrhajóval, amely korábban Popovot és Rjumint vitte föl.

Farkas és Kubászov 1980. június 17-ével részesült a Magyar Népköztársaság Hőse kitüntető címben, „a világűr meghódításában tanúsított hősi helytállásuk elismeréseként” (mindketten a Szovjetunió Hőse kitüntetést is megkapták). A NET már május 30-án tárgyalta a kérdést; az ülésen Losonczi Pál, a NET elnöke bejelentette, hogy a Minisztertanács az űrhajózási program befejezése után előterjesztést tesz az űrhajósok, a „dublőrök” és a közreműködők kitüntetésre. Losonczi jelezte, hogy a Magyar Népköztársaság Hőse elismerést az „elképzelések szerint két űrhajós kapja meg”. A témához Kádár is hozzászólt, jelezve, hogy „a dublőrök magas szintű elismerése és kitüntetése mindenképpen indokolt.” Mint kifejtette, „évekig dolgoztak a siker érdekében, és nem rajtuk múlott, hogy nem repülhettek.” (Magyari Béla, mint „tartalék”, a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje kitüntetésben részesült, illetve Farkas és Magyari is megkapta a Magyar Népköztársaság Űrhajósa kitüntető címet és jelvényt.) Kevéssé ismert, hogy a Magyar Népköztársaság Hősét 1980. október 21-ével Popov és Rjumin is megkapta, „a világűr meghódításában tanúsított hősi helytállásuk, az első szovjet-magyar közös űrrepülés végrehajtásában kifejtett kimagasló érdemeik elismeréseként”. Rjuminról fénykép is létezik, ahogy viseli a magyar kitüntetést.

Arany, ezüst, tombak…

Ami a kitüntetés fizikális jellemzőit illeti, a 30 mm-es, 14 karátos aranyból készült, fémjelzett („lófej”), illetve a pénzverde „PV” névjelével ellátott, egyoldalas, prizmás csillag felső ágán kerek, horizontális fül található függesztőkarikával, amely a szalag fémkeretének alján lévő, „V” alakú fülhöz csatlakozik. A keret aranyozott tombak. A 15×20 mm-es, aranyozott fémkeretbe foglalt, meggyvörös színű szalag jobb és bal oldalát 2,5 mm szélességű és mélységű, fehér és zöld háromszögek szegélyezik. Kétfajta szalag létezik, az egyik változat gépi – vékony szálú – hímzésű, ezeknél szabályosak a háromszögek, amelyekből hat fér fel a szalag előoldalára, illetve a szalagszövet „szemcsés” hatású. A másik változat kézi – vastag szálú – hímzésű, itt kevésbé szabályosak a háromszögek, amelyekből négy vagy öt „fér fel” a szalagra, a szalagszövet pedig „vonalkás”. Utóbbi szalagoknak a szélessége változó: van, amelyik a szalagkeretet teljes szélességében lefedi, és van, amelyik épphogy csak a keret merev lapját fedi le. A szalag közepére a Magyar Népköztársaság 1957-es, 6 mm átmérőjű, aranyozott, fémből készült címere van felerősítve. A hátlapon vízszintes kitűzőtű található, amelynek helyzete változik a szalagkeret közepétől majdnem a felső pereméig. A Kituntetesek.hu kutatásai szerint a gépi hímzéses szalaggal ellátott példányok a korábbiak, a négy űrhajós ezeket kapta meg. Érdekesség, hogy a beütők elrendezése sem ugyanolyan, míg a gépi hímzéseseknél a fémjel és a névjel egymással szemben található a fülön, addig a kézi hímzéseseknél egymás alatt.

Léteznek aranyozott ezüst anyagú példányok is , ezekben a 925-ös finomságot jelző „előrefelé néző sirály” ezüstfémjel található, valamint – az aranypéldányokhoz hasonlóan – a verde „PV” névjele. Az ezüstjelvényeknél is megtalálható a kétféle változat: a gépi hímzéses szalagosoknál a fémjel és a névjel egymással szemben, míg a kézi hímzéseseknél egymás alatt található a fülön.

Ugyancsak hivatalosnak tekinthetők azok a tombakpéldányok is, amelyek az arany- és ezüstanyagú jelvényekéhez hasonló – gépi vagy kézi hímzésű – szalaggal vannak ellátva. Ilyen példányt őriz például a Hadtörténeti Múzeum, illetve – ahogy arról a Kituntetesek.hu meggyőződhetett – Farkas Bertalan birtokában is van egy ilyen változat.

Végezetül ismertek atipikus darabok is. Árverésen tűnt fel néhány évvel ezelőtt egy „ÁP” gyárjeles, tombak anyagú jelvény, amely nagy valószínűséggel prototípus vagy bemutatópéldány lehetett. Ugyancsak aukción tűnt fel egy arany anyagú példány is, amelyben csak egy „585” beütő található, ez azonban valószínűsíthetően nem hivatalos fémjel, hanem egyfajta ékszerészeti jelzés, állami cég nem használ ilyet, bárki beütheti. Végezetül szükséges megemlíteni azokat a viszonylag nagy gyakorisággal előkerülő tombakjelvényeket is, amelyeknek igen gyenge minőségű a szalagja (főként a farkasfogak hímzése igénytelen).

Hogy a sokféleséget mi magyarázza, ennek kiderítése mindenképpen további kutatást indokol. Izgalmas adalék mindenesetre Tóth Lajosnak, a NET egykori kitüntetésosztály-vezetőjének egy elismert gyűjtő által idézett visszaemlékezése, amely szerint az adományozottak első körben ezüstpéldányt kaptak, mert az aranyjelvények nem készültek el időre. Ezt az információt ugyanakkor természetesen még validálni szükséges. Ugyancsak izgalmas adalék, hogy az első időszak fényképein az űrhajósok a gépi hímzésű szalaggal ellátott jelvényt viselik, kézi hímzéses példány csak később tűnik fel, igaz, ismertek olyan, kifejezetten késői, már a 2000-es évekből származó fotók is, amelyeken megint a gépi hímzéses kitüntetés tűnik fel. Kézenfekvő magyarázat lehet a jelenségre, és akár validálhatja is a NET kitüntetésosztálya vezetőjének állítását, hogy az első körben megkapott ezüstpéldányok később, az aranykitüntetések átadása után viseleti funkciót töltöttek be. Egészen biztosan viseleti funkciót töltött viszont be a hivatalos tombakjelvény, ezt Farkas Bertalan példánya validálja. A gépi és kézi hímzésű (egyben “szembe beütős” és “egymás alatti beütős”) sorozat megléte pedig arra utalhat, hogy az első sorozat kiadományozása után igény mutatkozott újabb példányokra, így a pénzverő megint nekiugrott a gyártásnak, és az új sorozat nem lett tökéletesen azonos az elsővel.

Ami az atipikus darabokat illeti, az „ÁP” gyárjeles jelvény talán próba- vagy bemutatópéldány lehetett, az 585-ös beütős pedig, amely egyébként egy népszerű hazai aukciós oldalon tűnt fel, és a szalagkeretét nem fedte szalagszövet, talán egy a pénzverdében megmaradt, onnan kikerült „nyers” példány, amelyet valaki „magánszorgalomból” bevizsgáltatott, és aranyjelzéssel láttatott el. A nem hivatalos (gyenge minőségű szalaggal ellátott) tombakpéldányok pontos funkciója nem ismert, elképzelhető, hogy reprezentációs célokat szolgáltak az 1980-as években, de nincs kizárva az sem, hogy eredetileg az 1990 után a pénzverdével, értékesítési céllal elkészíttetett utánveret harmadik világháborús sorokhoz (a témát bővebben a Zeidler Sándorral készített interjúnkban jártuk körül) tartoztak. Végezetül érdemes felhívni a figyelmet arra is, hogy léteznek utángyártott szalagok is, ezek jellemzője, hogy négy háromszög van rajtuk, a szalagszéleket pedig vastag, vörös színű hímzéssáv határolja.

Ami az adományozási tokot illeti, Farkas Bertalané nem emelvényes szerkezetű, bordó műbőr borítású, a csatja pedig fejsze alakú. A tok identikus a Szocialista Munka Hőse 1981-ben használt dobozával.

Boda Bence – Molnár Sándor


Magyar Népköztársaság Érdemrendje

Az 1949 októberében létrehozott szocialista kitüntetésrendszer 1953-ban jelentős átalakításon ment keresztül. Az új kitüntetésrendszer egyik új csúcselismerése a Magyar Népköztársaság Érdemrendje lett. A magas elismerést 1989-ig, azaz 36 éven át adományozták, összesen 140-szer, így több típusa is ismert. Az alábbiakban bemutatjuk őket.

1953-as típus

Az 1953-as típust az 1953. évi 5. számú NET-határozat alapította. Érdekessége, hogy elsősorban jogi értelemben új kitüntetés csak, hiszen az éremtest nem más, mint a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozata, amelyet az új, vörös és trikolór sávval ékesített fehér színű szalagra függesztettek. Az éremtest tombak anyagú, a csillag tűzzománc technológiával készült, a címer vésett kivitelű, a hátlapon pedig vert „1949” dátum olvasható. Az 1953-as adományozások még a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatának keskeny dobozában történtek, 1954-től viszont az elismerés átkerült egy új, bordó színű, széles tokba. A szett része volt még a miniatűr nélküli, a szalag színét és mintázatát követő szalagsáv.

Az 1953-as típus eredetileg nem így nézett volna ki, az alapító határozatnak az MTI által 1953. március 21-i keltezéssel leközölt, domború címeres bemutatópéldány felel meg. A megoldás kézenfekvőnek tűnik, és a költségtakarékossággal állhat összefüggésben. A Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatából akkora fel nem használt készlet állhatott ugyanis rendelkezésre, hogy a jogszabályban lefektetett új éremtest tömeges elkészítését feleslegesnek ítélték meg. Köz- és magángyűjteményben is számos autentikus szett található, igazolva az évszámos hátlapos darabokat. A kitüntetés külalakját megváltoztató 1954. évi 4. számú NET-határozat, amely vésettre módosította a címert, pedig csupán korrigálta a jogszabály és a valóság közötti eltérést.

1957-es típus

A kitüntetéshez az 1956-os forradalmat követően nyúltak hozzá először, összhangban a Magyar Népköztársaság államcímerének módosításával. Ám új kitüntetés ekkor sem készült, továbbra is az 1949-es Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatát használták fel, csak cserélt címerrel. Az 1957-es típus alapját adó tombak éremtest, illetve a tűzzománc technológiájú csillag azonos a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatáéval, az előlapon helyet foglaló, ugyancsak tűzzománc technológiájú, domború 1957-es államcímer pedig, a hátlapon jól látható módon, átmenő szegeccsel lett rögzítve a testhez. A fehér szalag azonos az 1953-as típuséval: puha kivitelű, fűzőszeme pedig világosbarna színű.

A kitüntetés új tokja exkluzív kivitelű, barnás-bordós színű, fedelét körbefutó nyomott keret díszíti, belül pedig selyemhatású téglavörös szövet borítja. Csatja kagyló formájú. Az 1957-es típust adományozták Kádár Jánosnak (neki a Szocialista Munka Hősével együtt), Kodály Zoltánnak, Münnich Ferencnek, valamint Rónai Sándornak. Érdekesség, hogy Kádár János az elismerést a Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozatának dobozában kapta meg.

1965-ös típus

A kitüntetést a NET által kiadott 1963. évi 35. számú törvényerejű rendelet, 1964. évi 23. számú törvényerejű rendelet, valamint 1964. évi 21. számú határozat – jogi értelemben – érintetlenül hagyta. A jogszabálycsomag ugyanakkor „szétválasztotta” a Szocialista Munka Hőse kitüntető címet és a Magyar Népköztársaság Érdemrendjét, lehetővé téve előbbi önálló kitüntetésként való adományozását is. Megszűnt a kitüntetésnek vállalatok, hivatalok, intézmények részére történő adományozhatósága, a fegyveres testületek intézményei és tanintézetei számára viszont változatlanul adományozható maradt. A kitüntetést 1965-ben és 1970-ben is jelentős számban adományozták a Magyarország felszabadításában aktívan közreműködő szovjet, román, bolgár, valamint jugoszláv tábornokoknak.

Ami a fizikai kivitelt illeti, az 1965-ös típus az első valóban új, már nem az 1949-es Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatának éremtestére épülő Magyar Népköztársaság Érdemrendje. A kitüntetés tombak éremtestének gyártási alapsémája megegyezik ugyan az 1949-es Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatáéval, a hátlap ugyanakkor már nem tartalmazza az „1949” feliratot. A csillag tűzzománc technológiájú, a vésett kivitelű címert pedig forrasztással rögzítették a bázist adó éremtesthez. A szalag is változik: keményebb szövetből készült, fűzőszeme pedig fémszínű, alumínium anyagú.

Az 1965-ös típusnak két változata ismert. Az 1965-ös változat jellemzője, hogy a címer közepén található trikolór pajzs zománcozott, az 1970-esé viszont már festett kivitelű. Más tokban is adományozták őket, az 1965-ös változat még az 1957-es típusnál is használt, exkluzív kivitelű dobozban foglalt helyet, az 1970-es változat viszont már egy laposabb kivitelű, vörös színű dobozban került az adományozottakhoz. Az 1970-es adományozásoknál kétféle tokot használtak. A külföldiek (összesen tíz) vastagabb, robusztusabb, az 1957-es típus dobozára jobban hasonlító tokban kapták kézhez az érdemrendet, amelynek még a régi, kagyló alakú csatja volt, a bélésben ráadásul csak a kitüntetés számára volt kiképezve fészek, míg az egy szem magyar adományozott (Kállai Gyula) egy laposabb, “liliomos” csattal ellátott, szalagsávfészekkel is rendelkező dozoban kapta meg a magas elismerést. Utóbbi toknak ismert “nyelv” alakú csattal ellátott változata is, abban a dobozban ugyanakkor nagy valószínűséggel nem történt adományozás.

1965 körül a NET megrendelést adott az Állami Pénzverőnek a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatához (magasabb fokozatok kisdíszítményéhez) pótlás gyártására. Erre vélhetően a nagyszámú zománcsérülés és ebből fakadó pótlási igény miatt volt szükség. Ezek a példányok Rákosi-címeresek, zománcosak, ugyanakkor évszám nélküliek, és vésett címerükben keskenyebb a búzakoszorú. A gyűjtői terminológia által “szűk koszorúsnak” nevezett kitüntetésekből léteznek Magyar Népköztársaság Érdemrendje-szalagosak (1965-ös szalag) is, ezek szintén pótlásként szolgáltak, a megsérült 1953-asokat váltották ki.

1970-es típus

A Magyar Népköztársaság Érdemrendje 1970-es típusának a külalakja megegyezik az 1965-ösével, ám a vörös csillag és a címer műgyantás kivitelű. A szalag változatlan, az 1965-ös típuséhoz hasonlóan már keményebb szövetből készült, fűzőszeme pedig fémszínű, alumínium anyagú. A szalagsávon miniatűr foglal helyet, amely ugyanakkor, szemben a zománcos kitüntetést tartalmazó szettek miniatűrjével, ugyancsak műgyantás, a címer pedig nem vésett kivitelű.

Ezt a típust először Apró Antalnak adományozták, 1973-ban; ő valami miatt – talán nem “volt kéznél” más – az 1970-es külföldi adományozások tokjában kapta meg az elismerést. A következő adományozások 1977-ben és 1978-ban történtek (Aczél György, Biszku Béla, Fehér Lajos, Gáspár Sándor, Nemes Dezső), már egy új típusú (“fejsze” formájú csattal ellátott, bordó műbőr borítású) dobozban.

1978-as típus

A Magyar Népköztársaság Érdemrendjének utolsó típusa, az úgynevezett „prizmás” 1978-ban jelent meg. Az éremtest a korábbiakhoz képest jelentősen vastagabb, robosztusabb, az ötágú, zománcozott vörös csillag teste is markánsabb, illetve anyagában csíkozott mintázatú, és aranyszínű keret veszi körbe. A zománcos kivitelű, vésett címer átmenő csavarral rögzül, amelyet egy anya fixál a hátlapon. Az éremtest anyaga – az addigi tombakkal szemben – jelzett ezüst. A szalag, anyagát és befűzőszemét tekintve, identikus az 1965-ös és az 1970-es típuséval, ugyanakkor belső merevítő ad neki egyenletes esést, a hátulján pedig réz feltűző van. A szalagsávon helyet foglaló miniatűr utánozza az új típusú csillag különleges tagolt kialakítását. A kitüntetés és a miniatűrös szalagsáv bordó műbőrrel bevont, exkluzív hatású, kagyló alakú záró csattal ellátott dobozban kapott helyet. A doboz belseje vörös nejlon bársony bélésű, a fészek pedig követi a kitüntetés éremtestének egyedi formáját.